161 gólyabarát hely a Balaton-felvidéken

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei felmérték a madarak védelme szempontjából fontos teendőket az igazgatóság teljes területén, ezen belül kiemelten a Marcal-medence NATURA 2000 területén, az E.ON pedig madárbaráttá tette az oszlopokat és vezetékeket. Az energiavállalat szakemberei 161 ponton cseréltek fészektartókat, szigeteléseket és oszlopkapcsolókat. A 104 millió forint uniós támogatású projekt 30 millió forintos áramhálózati […]

Tovább olvasom

Az E.ON hangsúlyt fektet az utánpótlásképzésre

2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben részt vevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen. Törökországban közel 650 […]

Tovább olvasom