A Volkswagen áldozata

Az amerikai botrány kapcsán zuhan a részvényár, lemondott a vezérigazgató. Várhatóan a márkaérték is erodálódik majd, nem beszélve a vállalati imázsról. De mi vezetett idáig? A sajtót már bejárta a hír, hogy a Volkswagen dízelmotorjaival csalt az amerikai emissziós teszteken, és most sokmilliárd dolláros büntetésre számíthat. A tőzsde két nap alatt 35 százalékos eséssel büntette a vállalatot, ahol vezéráldozat is […]

Tovább olvasom

A siker közös nevezője az elégedett ügyfél

Míg a vállalatok közel 80 százaléka gondolja átlag felettinek ügyfélélmény teljesítményét, ezzel a fogyasztók alig 8 százaléka ért egyet. A Develor Tanácsadó Zrt. Nemzetközi Ügyfélélmény konferenciáján a világ 10 országából érkező vállalati vezetők osztották meg egymással tapasztalataikat. A rendezvény felütéseként ismertetett, legfrissebb DEVELOR Nemzetközi Ügyfélélmény Kutatás (International Customer Experience Survey 2014) eredményei szerint a felsővezetők […]

Tovább olvasom

Vezetőváltás a hazai Ford élén

Kővágó-Laky Andrea ügyvezető, a tavalyi „Év Menedzsere” a Ford Európán belül folytatja pályafutását. Utódja Szamosi Viktor, eddigi kereskedelmi igazgató. Kővágó-Laky Andrea tanulmányai befejezését követően, 21 évvel ezelőtt csatlakozott a Fordhoz, ahol a kereskedelmi területen változatos feladatokat betöltve megjárta a ranglétra minden fokát, mielőtt 2005-ben, mindössze 31 évesen a vállalat magyarországi ügyvezetője lett. A tavaly a […]

Tovább olvasom

A Tesla a legizgalmasabb

Az Added Value negyedik éve készíti el a kulturálisan leginspirálóbb, leginkább vibráló márkák listáját. Idén a Tesla Motors megelőzte a Google-t. A marketingstratégiai tanácsadó cég 7500 amerikai fogyasztó megkérdezésével, egy 14 szektort lefedő, 70 márkát felsoroló listából választja ki azokat, amelyek a leginkább Látnokiak, Inspirálóak, Merészek és Izgalmasak (VIBE: Visionary, Inspiring, Bold, Exciting). Az idei […]

Tovább olvasom

Variációk egy témára: épített Transitok Vegasban

Öt autóépítő egyedi járművei különböző értelmezésekben mutatják be a Ford Transit sokoldalúságát november 4-7. között a Las Vegas-i SEMA kiállításon. A látogatók öt Transit projekt-járművet tekinthetnek meg, a legmagasabb szintű luxust kínáló limuzintól kezdve a sportkocsin át az off-road kalandjárműig mindenféle változat látható lesz a rendezvényen. „A Ford Transit áru- és személyszállítókat úgy terveztük, hogy a vásárlók könnyen saját […]

Tovább olvasom

A fejlődő piacok kisautójától a kínai luxusig

Friss modellekkel és egyes márkák, típusok támogatásával új piacokat és új vásárlói igényeket céloz a Ford középtávú stratégiája. A Ford elnök-vezérigazgatója, Mark Fields (a képen) felvázolta a vállalat 2020-ra vonatkozó jövőképét: a cég arra számít, hogy globális értékesítési volumene 45-55 százalékkal fog emelkedni 2020-ra, ami körülbelül 9,4 millió járművet jelent, és 2020-ig folyamatosan pozitív cash flow-t kíván generálni az […]

Tovább olvasom

Matthew McConaughey-vel kampányol a Lincoln

A Ford amerikai prémiummárkája fontos szerepet szán az Oscar-díjas színésznek a márkatörténet következő fejezetében. Amint a vállalat közleményéből kiderül, az együttműködést azért is különösen izgalmasnak tartják, mert a Lincoln által megtestesített értékek – autóik barátságos, személyes és autentikus jellege – Matthew személyére is jellemzők; pontosan ez a hasonlóság szülte a közös munka ötletét. Matthew szerepel majd a Lincoln első, […]

Tovább olvasom

Autóipari app-fejlesztő konferenciát szervez a Ford

A résztvevők az autógyár adatai mellett a Los Angelesben gyűjtött adatokhoz is hozzáférnek, hogy megvalósíthassák a város és az autók összekapcsolását. A Ford bejelentette, hogy szeptember 8-án megrendezi az első autóipari alkalmazásfejlesztői konferenciát: a rendezvény a Super Mobility Week részeként megtartott, 2014. szeptember 8-11. között látogatható Connected Car Expo egyik kiemelt eseménye lesz. A konferenciát […]

Tovább olvasom

A Ford a legzöldebb

A Ford az első helyen szerepel az Interbrand „50 Best Global Green Brands” éves listáján. Tavaly a második, 2012-ben pedig a 15. volt. Az Interbrand 2014-es „50 Best Global Green Brands” felmérése a fenntarthatóság szempontjai szerint rangsorolja a nagyvállalatokat. Az autógyár nemcsak a tavalyi győztest (a Toyotát) utasította maga mögé, hanem olyan vezető cégeket is, […]

Tovább olvasom