A jövő kutatónőinek üzent Karikó Katalin

Több mint ötven előadó osztotta meg sikereit, kihívásait, meghökkentő történeteit a 2024-es Forbes Power Women’s Summit rendezvényen.   „Szeretem, hogy évről évre megmutatjuk, mennyire fontos, hogy támogassák és inspirálják egymást a nők. Konkrét példákat és eszközöket tudunk nyújtani nekik, hogy azt az életet éljék, amit megálmodtak maguknak” – mondta el Galambos Márton, a Forbes főszerkesztője. […]

Tovább olvasom

BioTechUSA: megnyílt a cég legnagyobb boltja az Allee-ban

Az étrendkiegészítőket, speciális élelmiszereket és sportruházatot gyártó és forgalmazó BioTechUSA-cégcsoport júniusban nyitotta meg Magyarországon a legnagyobb, az Allee bevásárlóközpontban található, 110 négyzetméteres üzletét. Ez az egyetlen olyan bolt Európában, ahol a vállalat minden termékével találkozhatnak a vásárlók, legyen szó étrendkiegészítőkről és az eddig csak online elérhető, saját tervezésű Apparel ruházati termékekről, mely főként az edzőtermi […]

Tovább olvasom

Epres Pannival indít podcastot a Betone Studio

A Betone Studio Lelked rajta! című műsorának célja, hogy az emberek jobban érezzék magukat a bőrükben. Ehhez a készítők szerint pszichológiával kapcsolatos hiteles információkra, és őszinte beszélgetésekre van szükség. Méghozzá olyanokkal, akik értik – tudományosan igazolt módon – azt, hogyan működnek az emberek mentálisan.   A Betone Studio szeretné közelebb hozni a pszichológia tudományát a […]

Tovább olvasom

Formabontó lapszámmal reagált a koronavírus-helyzetre az ELLE

A glossyk magyar történetében előfordult már, hogy a címlapsztár saját magát fotózta, de – reagálva a körülöttünk zajló eseményekre – itthon az ELLE magazin jelentkezik először olyan címlappal, amelynek fotóját maga a főszereplő, Epres Panni háttérstáb nélkül készítette önmagáról. A magazin szerkesztősége alig két hét alatt rakta össze az új élethelyzetre reflektáló lapszámot, és többek […]

Tovább olvasom