Távozik a METU elnök-vezérigazgatója

Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója az intézmény munkatársainak küldött nyílt levelében jelezte távozását.   A távozó vezető 14 év után mondott búcsút az egyetemnek, amelynek 2009-től marketingigazgatója, az elmúlt öt évben pedig elnök-vezérigazgatója volt. „Amikor 2009. nyarán csatlakoztam a METU-hoz, alig 3000 hallgatóval és 5 szakkal működött, ma pedig 7000 feletti létszámmal […]

Tovább olvasom

Márkaépítés 2021: Tudunk-e másképp élni? – a délelőtt képekben

A Márkamonitor szerkesztősége 2013 óta minden év tavaszán megrendezte a Márkaépítés konferenciát. A tavaly tavaszi rendezvényt azonban a járványhelyzet miatt ki kellett hagynunk, az ideit pedig hasonló okokból többször is elhalasztottuk, de végül szeptemberben meg tudtuk tartani. Több mint két év szünet után ismét személyesen találkozhattunk, együtt lehettünk a kollégákkal – nagy öröm volt megnyitni az […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsor mai esti vendége dr. Tóth Ágnes, a METU elnök-vezérigazgatója

Már csak néhány napjuk van a felvételizni készülő diákoknak annak eldöntésére, hogy melyik intézménybe, milyen szakra jelentkezzenek. Ennek apropóján érkezik a Márkamonitor műsorba dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója.   A titulusa még sokak számára szokatlan lehet, hiszen az egyetemeket rektorok szokták vezetni. Ám egyáltalán nem indokolatlan, hogy ezt a feladatot egy elnök-vezérigazgató […]

Tovább olvasom

A Budapesti Metropolitan Egyetem a válságos időkben is bővül

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) a koronavírus-válság alatt is növeli kapacitásait. Az intézményt immár elnök-vezérigazgatóként irányító Dr. Tóth Ágnes marketing és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettest nevezett ki. A pozíciót Fazekas Barbara, a Kürt Akadémia korábbi marketingvezetője, a Green Fox Academy alapító ügyvezetője tölti be. A METU emellett további négy fővel bővíti digitális és marketingcsapatát. A bővülést a […]

Tovább olvasom

Nemzetközi tanácsadó testületben a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgatója

A Studyportals rangos nemzetközi tanácsadó testületének tagja lett – többek közt az MIT professzorával és a Harvard Egyetem dékánjával együtt – Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) vezérigazgatója. A cég a világ vezető globális edukációs hálózata, küldetése, hogy világszerte hozzáférhetőbbé és átláthatóbbá tegye az oktatást, és ezzel hatékonyabb és nyitottabb társadalmat hozzon létre. […]

Tovább olvasom

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

Új vezérigazgatót nevezett ki dr. Tóth Ágnes személyében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU). A közel tíz éve az egyetem kötelékében dolgozó, frissen megválasztott vezető célja, hogy tovább növelje az egyetem elismertségét a kelet-közép-európai régióban. Az intézmény hosszú távú stratégiájának része a nemzetközi hallgatók számának intenzív bővítése, amely az elmúlt évben már meghaladta a 800 főt. […]

Tovább olvasom