Ilyen volt a CES egy budapesti kockázati tőkealap-kezelő szemével

A magyar-amerikai hibrid üzleti modelljéről ismert kockázati tőkealap-kezelő, a Vespucci Partners négy vezetője, valamint három portfóliócégük – Haris Digital, Mollia és IMM-DATA – is részt vett idén a CES-en, a világ legnagyobb szabású, egyben legbefolyásosabb technológiai rendezvényén Las Vegasban, ahol a legmodernebb technológiák és a globális innovációs trendek mellett a világ legismertebb márkáinak képviselőivel és […]

Tovább olvasom

Ezek voltak a WebSummit 2021 tapasztalatai befektetői szemmel

Sohajda Júlia, a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő egyik alapítója volt a vendége a Spirit FM Bistro című magazinműsorának, amely elsősorban filmmel, színházzal, zenével, kultúrával és közéleti témákkal foglalkozik. Ezúttal a világ legnagyobb technológiai konferenciája került fókuszba. A Web Summit 2021 rendezvényről Sohajda Júlia élőben kapcsolódott be, hogy beavassa a hallgatókat az esemény kulisszatitkaiba.   A […]

Tovább olvasom

Hazánkban is elérhetők a legmenőbb deep tech képzések:

Az Európai Unió 2020-as Digitális Gazdaság és Társadalom Indexe (DESI) szerint a hazai vállalkozások továbbra is jelentős lemaradásban vannak a legújabb digitális technológiák alkalmazása terén. Magyarország mindössze a 26. helyen áll ebben a rangsorban. Miközben a cégvezetők itthon is egyre elkötelezettebbek a digitalizáció iránt, a villámgyorsan változó trendekkel csak naprakész IT szakemberek tarthatják a lépést. […]

Tovább olvasom

A világ legígéretesebb mesterséges intelligencia startupjai között a magyar Chatboss Team

A világ legígéretesebb mesterséges intelligenciával foglalkozó startupjai közé válogatták be az innovatív üzleti és kimondottan HR chatbot megoldásokat fejlesztő magyar ChatBoss Teamet. A cég a francia fővárosban lépett be a deep tech szektor nagyágyúi közé a Choose Paris Region (párizsi befektetési ügynökség) által szervezett nemzetközi üzleti kapcsolatépítő eseményen, ahol a magyar startup olyan óriáscégeknek mutatkozhatott […]

Tovább olvasom

Nemzetközi piacra lépési lehetőséghez jutnak magyar tudományos technológiai vállalkozások

Tavaly összesen közel 18 milliárd dollárnyi (5310 milliárd forintnyi) magánbefektetés áramlott világszinten a tudományos technológiai, más szóval deep tech vállalkozásokba. A hosszas és költséges tudományos kutatáson és fejlesztésen alapuló, legtöbb esetben kimagasló társadalmi hatással bíró termékek és szolgáltatások iránt tehát egyre nagyobb az érdeklődés a globális piacok részéről. A Hello Tomorrow nevű non-profit szervezet magyar […]

Tovább olvasom