Szigeteléssel a klímaváltozás ellen

Hírek Kiemelt

Energiafelhasználásuk csökkentésével a magyar családok is aktív részt vállalhatnak abban, hogy a bolygó hőmérsékletének emelkedését 1,5 Celsius-fok alatt lehessen tartani és gyermekeink, unokáink is élhető környezetben nőhessenek fel. Egy családi ház szigetelésével akár 40-50 százalékkal, mintegy fél tonnával is csökkenthetjük egy háztartás szén-dioxid-kibocsátását emlékeztet május 15-én, a klímaváltozás elleni világnapon és a családok nemzetközi napján a Knauf Insulation. A klímaváltozás megfékezéséhez azonban szükség van az emberek közreműködésére is.

A klímaváltozás vitathatatlan tény, amelynek egyik fő előidézője az emberi tevékenység nyomán keletkező és évtizedek óta folyamatosan növekvő szén-dioxid-kibocsátás. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) legutóbbi, 2018-as jelentése szerint, ha a jelenlegi ütemben pusztítjuk a bolygó erőforrásait, akkor már 2040-re világszerte súlyosabbá válnak a szárazságok és az erdőtüzek, súlyosbodnak az élelmezési válságok, a part menti területeket elönti a tenger, és klímamenekültek milliói hagyják majd el otthonaikat.

„Épületeink energiahatékonyságának meghatározó szerepe van abban, hogy a párizsi klímaegyezménynek megfelelően, az iparosodás előtti időkhöz képest legfeljebb 2 Celsius-fok, de lehetőség szerint 1,5 fokon belül lehessen tartani a bolygó hőmérsékletének emelkedését – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „A 2030-ig hátralévő években, a 2010-es szinthez képest 45 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2050-ig pedig nullához közeli értéket kell elérni, amely csak úgy lehetséges, ha otthonaink a jelenleginél is jobban szigeteltté, ezáltal pedig karbonsemlegessé válnak, vagyis fűtésük és hűtésük csak minimális energiát igényel” – tette hozzá.

A Knauf Insulation szerint ez azért is fontos, mert az 57 millió tonnás magyar szén-dioxid-kibocsátás 16 százaléka otthonaink fűtése és hűtése miatt kerül a légkörbe, amely mennyiség 80 százalékát azonban a nem vagy nem megfelelően hőszigetelt 2,7 millió magyar családi ház adja.

Egy átlagos, 100 négyzetméteres családi ház például csak a fűtéshez és hűtéshez felhasznált energia révén évente 0,9 tonna üvegházhatású gázt juttat a Föld légkörébe. A szigetelőanyag-gyártó rámutat, hogy önmagában csak a korszerűtlen magyar családiház-állomány teljes körű hőszigetelésével közel 1 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást kerülhetnénk el évente, családi házaink fűtési költségeit akár 40-50 százalékkal, egyéni karbonlábnyomunkat pedig 6 százalékkal csökkenthetnénk.

A szigetelés önmagában is klímabarát. A Knauf Insulation számításai szerint egy 20 cm vastag ásványgyapot szigetelés 50 év alatt mintegy 30 000 MJ/m2 energiát takarít meg. Ha ezt az energiamennyiséget összevetjük a szigetelőanyag gyártásának 65 MJ/m2 energiaigényével, akkor látható, hogy a szigeteléssel 400-szor több energiát takaríthatunk meg, mint amennyire annak előállításához volt szükség.

Magyarország számára az energiahatékonyság javítása révén elérhető klímavédelem kiemelten fontos. Sajátos klímája miatt hazánk ugyanis az egyik leginkább sérülékeny európai ország, ahol egyre nagyobb területeket sújt az aszály. A 80-as évektől gyorsuló felmelegedés hatására a nyári középhőmérséklet mára 2 Celsius-fokkal nőtt és az évszázad végére már 4-5 fokkal lehet magasabb.

SOCIAL MEDIA