Szervezeti megújulás az ACG-nél új vezetőkkal, új struktúrával

Hírek Kiemelt

Az ACG – a magyar piac egyik meghatározó integrált kommunikációs ügynöksége – az elmúlt fél évben átfogó szervezeti és működési megújuláson ment keresztül, hogy még hatékonyabban reagáljon a jelen és jövő üzleti kihívásaira, az ügyféloldali elvárások gyors változására, a régiós piacok igényeire és a mesterséges intelligencia által vezérelt új korszak lehetőségeire.

 

A most bejelentett struktúraváltás az ACG élvonalbeli piaci pozíciójának megerősítésén és a hatékony nemzetközi terjeszkedés támogatásán túl az ügyfélkapcsolatokban rejlő értékteremtési képesség növelését célozza. Ennek jegyében az ügynökség átgondolt stratégia mentén egyszerre alakítja át működését, invesztál AI-technológiába és olyan szakemberekbe, akik nemcsak alkalmazni, hanem formálni is képesek az iparági változásokat.

Az ACG mindig is kezdeményező szereplője volt a piacnak – és az is marad. A jelen korszak kihívásaira adott válaszunk – ahogy 2008-ban, majd 2020-ban – most is a növekedésorientált, jövőbe mutató fejlődést támogató growth stratégia. Ennek fő drive-ja nem a “túlélés”, hanem az előremenetel, az innováció és az ehhez szükséges befektetés. A cél a sikeres és fenntartható működés mellett az értékteremtés, a szakmai kiválóság és élvonal, a jó csapat, valamint a nemzetközi terjeszkedés” – mondta Blaskó Nikolett, az ACG alapító igazgatója. „Az elmúlt évek növekedésének lendületét magas szintű technológiai felkészültséggel, AI-ready hozzáállással és új vezetőkkel kiegészülve visszük tovább. Már most közel 20 országban dolgozunk, középtávon további nemzetközi bővülésben és globális megmérettetésekben gondolkodunk” – folytatta az ügyvezető.

 

Vezetői változások: kreatív és operatív erősítés

A szervezeti megújulás fontos állomása az elismert kreatív szakember, Várkonyi Eni tavalyi érkezése volt, aki először head of art szerepkörben csatlakozott az ACG-hez, majd rövid időn belül kreatívigazgatói pozícióba lépett elő Nagy László mellé, akivel közösen vezeti az ügynökség megnövekedett létszámú kreatív csapatát és látja el az ügyfélprojektek kreatív irányítását.

Várkonyi Eni

Eni korábban a Dentsu Creative, a Café Communications, továbbá a BioTechUSA kreatívcsapatainál is kreatív vezető pozícióban dolgozott, és az elmúlt években komplex márkastratégiákon, lokális és regionális kampányokon bizonyított.

„Az ACG-ben megvan az a kreatív minőség és az a vízió is, amitől igazán lehet hinni a közös sikerekben. Inspiráló, jó szakemberekkel dolgozunk együtt, jó ügyfelekkel, valódi lehetőségeken – szerintem ez az a kombó, amiből csak jó sülhet ki” – mondta Várkonyi Eni, az ACG új kreatívigazgatója.

Várkonyi Eni mellett az ACG kreatív csapata tovább erősödött idén Zsemberi Péterrel, a Café korábbi kreatív vezetője érkezésével, aki Sallai Ervinnel és Ferenczy Gáborral együtt a jövőben Creative Group Head pozíciót tölt be az ügynökségnél.

Az ACG életében a legnagyobb változást egy vadonatúj pozíció, a Chief Operating Officer (COO) megnyitása hozta, amelybe július 1-ével Varga Gábor Zoltán érkezett. A nemzetközileg is elismert szakember a Publicis Groupe Hungary Chief Business Officereként dolgozott, és több mint 15 évnyi üzleti stratégiai, ügyfélmenedzsment és cégépítési tapasztalattal rendelkezik, amelyet magyar és nemzetközi ügynökségeknél szerzett.

Feladata az ügynökségi működés optimalizálása, a további növekedés támogatása és az AI-vezérelt átállás stratégiai irányítása lesz – szoros együttműködésben Blaskó Nikolett CEO-val, a vezetői csapattal, valamint az ACG és a PR feladatokat ellátó PRo Kommunikációs Ügynökség valamennyi munkatársával.

Az ACG-ben komoly potenciál van: az emberekben, az ügyfelekben és a jövőben is. Olyan csapathoz csatlakoztam, amely kreatív, ambiciózus és készen áll arra, hogy ne csak reagáljon a piacra – hanem formálja is azt. Nagy lendülettel és kíváncsisággal várom a közös munkát” – mondta Varga Gábor.

Az ügynökség struktúraváltását átfogó szakmai és működési audit előzte meg, amelynek folyamatába az ACG elismert AI-technológiai szakértőket is bevont, új technológiai pozíciókat nyitott, hogy a rendszer valóban a jövőbeli ügyféligényekre és iparági elmozdulásokra épüljön. Az új struktúra a transzparenciára, a magas színvonalú integrált működésre és a tanácsadási fókuszú ügyfélkapcsolatokra épül – olyan alapokra, amelyekre nemcsak kampányokat, hanem jövőt is lehet építeni.

 

SOCIAL MEDIA