Survivor – Lezajlott az első Törzsi tanács, kiderült ki az idei első kieső

Tejszínhub

A Védettségi játék elvesztése után a Karagatan törzsnek kellett Törzsi tanácsra mennie, hogy megszavazzák, kinek érjen véget a Survivor. Jani korábban ultimátumot adott Olivérnek, hogy szavazzon szövetségesére, Zümire. Ezzel a lépéssel egyrészt bebizonyítaná a törzs iránti hűségét, másrészt azonban ez azt is jelenti, hogy bárkit elárul, ha az érdekei úgy kívánják.

 

„Átvert, erről szólt ez az egész” – a Karagatan törzs egyik játékosának véget ért a Survivor

A Karagatan Törzsi Tanácsán a játékosoknak arra az emberre kellett szavazniuk, akivel nem szeretnének tovább együtt küzdeni a Survivorben. A döntés sokak számára nem volt egyszerű, a hátba támadott versenyző pedig velős üzenetet fogalmazott meg társai számára: „A túlélő cím, az nem nektek szól”.

 

„Egy megtört Olivér sokkal használhatóbb számomra” – Bodnár Gergő felfedte valódi szándékait

Bodnár Gergő mindent megtesz azért, hogy magát és szerelmét Czupek Nórát a Survivor döntősei között láthassa majd. A manipulációtól sem riadt vissza, amikor Németh Olivér tanácsot kért tőle a Törzsi Tanács előtt.

 

Vivien figyelmeztette Zümit: „Még van egy napod, hogy magad mellé állíts embereket”

Zümrüt Öles Zümi a Karagatan törzs többi tagjától távol merengett a Survivorben meghozott döntésein, amikről érezte, hogy veszélybe sodorták. Ezt látva Makra Vivien próbált neki tanácsot adni az esti szavazással kapcsolatban.

 

„Úgy reagáltak, mintha valami hülyegyerek lennék” – Zera összekapott Kornéllal és Simivel

A Jarakay törzs tagjai a fejükbe vették, hogy halat fognak a közeli patakban, amihez Albert Erika Zera és Tomán Kornél két különböző technikát javasoltak. Zera úgy érezte, hogy nem tud olyat mondani a fiúknak, amivel egyetértenének, ebből pedig hatalmas vita kerekedett.

 

„Nem tudta félretenni az egóját” – Czupek Nóra kiakadt Pusztai Zsomborra a kókuszszedésen

A Buhawi törzs különleges jutalomban részesült: fél óra alatt annyi kókuszt gyűjthettek, amennyit csak tudtak. Azonban ez nem ment zökkenőmentesen: Pusztai Zsombor kezében eltört az eszköz, és Czupek Nórával sem értettek egyet abban, hogy melyik fával érdemes próbálkozniuk.

 

TÖRZSI TANÁCS WERK

Így készült a Survivor stábja az idei évad első Törzsi Tanácsára

A Survivor műsorvezetője, Joe megmutatta, hogyan készült fel a stáb az idei első Törzsi Tanács felvételeire. Elárulta, hogy miben más az új helyszín az előző évadéhoz képest, és azt is végigkísérhettük, ahogy több szettet is felpróbáltattak vele, hogy a fényviszonyoknak és a kamerának megfelelő színű felsőt viseljen.

 

Előzetes:

„Azt gondolod, hogy egyenes háttal fogsz innen kimenni?” – Zera és Simi egymásnak esnek

Tovább forrnak az indulatok a Jarakay táborában: Albert Erika Zera és Simon Attila újból összekapnak. Mindeközben a Karagatanban Németh Olivér megpróbálja kideríteni, milyen esélyei vannak törzsében. A Survivor a Nyerő Páros után folytatódik az RTL-en.

 

Előzetes:

„Ha ez a maximum, akkor ez ide kevés” – Pusztai Zsombor és Czupek Nóra között heves vita alakul ki

A Survivorben nyújtott teljesítmények kapcsán bontakozik ki egy vita a Buhawi két tagja között: Pusztai Zsombor úgy véli, hogy Czupek Nóra nem tesz hozzá eleget a törzsük előremeneteléhez. A Survivor hétfőn folytatódik a Nyerő Páros után az RTL-en.

 

A műsor hivatalos oldalai:

https://rtl.hu/survivor
https://www.facebook.com/survivorhun
https://www.instagram.com/survivorhun/
https://www.tiktok.com/@rtlhu

 

 

SOCIAL MEDIA