Sportosan startolt az Allee tavaszi rendhagyó divatbemutatója

Hírek Kiemelt

Divatba hozzuk a sportot! címmel nagyszabású showműsor keretében debütált pénteken este az Allee tavaszi rendhagyó divatbemutatója, amelyet hagyományosan minden évben más és más központi téma szerint rendez Lakatos Márk és Lukács Gabi. Ez a motívum volt már a költészet és a környezettudatosság is, most azonban a sport köré épül fel a műsor: a világ sportrajongói idén Tokióra figyelnek, és eljött az idő, hogy a magyar versenyzők Nubu által megálmodott hivatalos formaruhája szélesebb közönség előtt különleges „csomagolásban” is megjelenjen.

Az Allee divatshow négy hónapon át készült, és a 355 szettben több mint ezer ruhadarab volt látható olyan márkák kollekcióiból, mint a Van Graaf, a GAS, a Nubu, a Reserved, az Envy, a Samsonite, a Saxoo London, Intersport, C&A, Playersroom vagy a Sugarbird, amelyeket több mint 50 fellépő mutatott be. A műsorban szerepet kapott Imre Géza többszörös olimpiai ezüst és bronzérmes, valamint világ- és Európa bajnok párbajtőrvívó; Kótai Mihály profi világbajnok ökölvívó; Szénási Gergely Zoltán tizenegyszeres magyar és háromszoros világbajnok karatemester; Hegedűs László Hege huszonhatszoros magyar triálbajnok, Babos Ádám Európa-bajnoki finalista és világkupa döntős tornász; Szénási Zsolt 9 danos karatemester; a ritmikus gimnasztika sportágának két nagy favoritja, Pigniczki Fanni 23-szoros magyar bajnok és világkupa finalista, valamint Juhász Anna 13-szoros magyar bajnok és egyesületi világbajnoki 6. helyezett is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dombi Rudolf olimpiai és Európa-bajnok kajakozó; Storcz Botond Európa- világ- és olimpiai bajnok kajakozó, valamint Dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó, míg a műsort Epres Panni és Szujó Zoltán celebrálta.

A sport közel áll a szívünkhöz, mert hatalmas közösség-összetartó ereje van, és a sporttal mindenkinek van valamilyen személyes kapcsolata. Büszkék vagyunk, hogy a világon először az Allee kifutóján lehet megnézni a magyar sportolók tokiói formaruháját. Az eseménysorozattal szeretnénk a magyar sportolók eddigi és ezutáni sikerei előtt tisztelegni – fogalmazott a bemutatóval kapcsolatban Berzevici Rita, az Allee marketing menedzsere.

A divatban hatalmas inspiráció az, ahogy a mozgó emberi testet lekövet egy-egy ruhadarab. A sportban használt technológiai anyagok is átszivárognak a divatba, az élsport így jelenik meg az utcai divatban. Coco Chanel kiszabadította a nőket a fűzőből, ma pedig már egy esti ruhához, koktélruhához is fel lehet venni sportcipőt. A sport divatba jött, és már a legnagyobb luxusmárkák is biciklisnadrágokat, joggingokat, sportcipőket emelnek be a kollekcióikba – hangsúlyozta a sport és a divat kapcsolatáról az Allee divatbemutatót jegyző Lakatos Márk stylist és Lukács Gabi rendező.

A műsor térben és időben is felvonultatta a világ legkiemelkedőbb sportversenyének fontosabb helyszíneit, egyedi látványvilágában pedig nem csak olyan közkedvelt sportágak jelentek meg, mint a futás, úszás vagy a foci, hanem a golf, a vitorlázás vagy éppen az íjászat is teret kapott a bemutatón.

A rendhagyó divatshow-t többször is megismétlik, egészen március 14-ig péntekenként és hétvégenként látható az Allee-ban.

A divatbemutatót a hétvégén három nap alatt nyolcszor tartották meg, és a következő héten is megtekinthető lesz:

Március 13. (péntek) 16:00, 17:00 és 18:00 órakor

Március 14. (szombat) 14:00, 15:30 és 17:00 órakor

A divatshow mellett egy kiállítás is látható a bevásárlóközpont átriumában, amely felvonultatja a magyar sport legemlékezetesebb pillanatait és szereplőit. A kiállítás megtekintése és a programsorozaton való részvétel ingyenes, az Allee üzletei és szolgálatásai a rendezvény időszakában is zavartalanul működnek.

SOCIAL MEDIA