Sándor Imre PR-díjat nyert a K&H pénzügyi oktatási platformja

Hírek Kiemelt

A Magyar PR Szövetség kihirdette az idei Sándor Imre PR-díj győzteseit. A K&H Csoport pénzügyi edukációs programja, a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő arculatának és tartalmának megújítása során született vigyázz#KáPé vlog és applikáció is díjat nyert. A bevezető kommunikációs kampányt az LWp Kommunikáció végezte.

 

A Sándor Imre PR-díjra idén rekordszámú, 28 pályázat érkezett, közülük díjaztak most öt kommunikációs kampányt – köztük a vigyázz#KáPé vlogot és applikációt.

A vigyázz#KáPé vlog és applikáció 2018-ban indult útjára, amikor a 8 éve zajló K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő megújítása mellett döntöttek a szervezők. Olyan élményszerű tanananyagot szerettek volna létrehozni, mely képes a Z és az alfa generáció érdeklődését felkelteni: a K&H Csoport ezért a fiatalok tartalomfogyasztási szokásaihoz igazította pénzügyi ismeretanyagát és annak platformjait. A vigyázz#KáPé vlogban KáPé, a fiatal vlogger a fiatalokhoz közelálló stílusban mesél arról, hogy milyen pénzügyi kalandokba keveredik. A versenyre való felkészülésben pedig már mobilalkalmazás is segíti a diákokat.

„A világunkat átalakító digitalizációs trendek természetesen a pénzügyekre is hatást gyakorolnak, így egyrészt a tananyagot is a Z és az alfa generáció tartalomfogyasztási szokásaihoz igazítottuk, másrészt vizuálisan is trendi ismeretanyagot dolgoztunk ki. Örülünk, hogy ez sikerült – ezt bizonyítja ez a díj és persze lelkes gyerekek és tanáraik visszajelzései is – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója a díj átvétele után.  – A siker számokban is mérhető: a vigyázz#KáPé mobilappot közel 13 ezren töltötték le eddig, a vlogsorozat epizódjait pedig 12 ezer alkalommal tekintették meg.”

„Nagyon izgalmas volt részt venni egy nyolcadik éve sikeres program megújulási folyamatában. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő kommunikációs és szervező ügynökségeként másfél éve dolgozunk együtt KáPé-val és elmondhatjuk, hogy az „együttműködés” sikeres. Tanárok és a diákok visszajelzése alapján az új arculat, eszköz és tartalom együttese sikeresen szólítja meg a Z és alfa generációt” – mondta el Weichinger Nóra, az LWp Kommunikáció vezetője.

A zsűri értékelése szerint az idei mezőny különösen erős volt, magas színvonalú pályázatok érkeztek hozzájuk.

 

A Sándor Imre PR-díjról

A PR-szakma Sándor Imréről elnevezett díjával nyolcadik éve részesíti elismerésben a Magyar Public Relations Szövetség a legjobb PR-munkákat. Sándor Imre a hazai kommunikációs iparág egyik elméleti megalapozója, a Corvinus Egyetem Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszékének korábbi vezetője volt. A díj kimondottan azzal a céllal jött létre, hogy ösztönözze a szakmában dolgozókat az egyre magasabb szakmai színvonal elérésére. A hattagú zsűri az eredményt egyforma súllyal meghatározó öt szempont szerint értékelte a pályázatokat: az alapkoncepció értékelése, illetve a szakmai eszköztár kiválasztása; a kommunikációs üzenetek megfogalmazása; az újszerűség, a megvalósítás gondossága és az eredmények bemutatása.

A zsűri tagjai:
R. Kovács Dániel, a Front Page Communications ügyvezetője
Bede Márta, a Well PR ügyvezető igazgatója
Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője
Ruska Viktória, kommunikációs szakember
Szalay Dániel, Media1 főszerkesztője

SOCIAL MEDIA