Saját okostelefonos mesterséges intelligenciát mutat be az LG

Hírek

Az LG Electronics (LG) a spanyolországi Barcelonában, a Mobile World Congress (MWC) kiállításon mutatja be első saját fejlesztésű, mobiltelefonos mesterségesintelligencia-technológiáját. Az új mobilfunkciók az LG eddigi legfejlettebb zászlóshajó készüléke, a V30 2018-as kiadásában debütálnak.

A cég közleménye szerint az LG több mint egy éven át kutatta a mesterséges intelligencia (artifical intelligence, AI) okostelefonos alkalmazásának lehetőségeit. Mindez még jóval azelőtt történt, hogy a vállalat a 2018-as CES-en bemutatta volna az ThinQ technológiát. A fejlesztés célja az olyan AI-alapú megoldások létrehozása volt, amelyek egyedi és még intuitívebb felhasználói élményt nyújthatnak a hangfelismerési és kamerafunkciókra fókuszálva. A fejlesztés eredményeként az LG AI-technológiák sorát hozta létre, melyek mindegyike illeszkedik a felhasználók igényeihez és készülékhasználati szokásaihoz.

Vision AI: a képi felismerés következő generációja

V30 eddig is lenyűgöző kamerafunkcóit – kettős kamerarendszer, széles látószögű kamera, Crystal Clear üveglencsék – a Vision AI teszi még okosabbá és még könnyebben kezelhetővé.

Vision AI automatikusan elemzi a tárgyakat, és javaslatot tesz az ideális fotómódra a választható nyolc beállítás (portré, étel, kisállat, táj, város, virág, naplemente és napfelkelte) közül. A telefon az adatbázisában megtalálható képek kielemzése során egyaránt figyelembe veszi a látószöget, a színeket, a visszatükröződést, az ellenfényt és a színtelítettséget, melyek nyomán képes meghatározni, hogy milyen tárgyra fókuszál a kamera, és ahhoz melyik fotózási mód az optimális. Például, ha egy tál tésztára irányítjuk a kamerát, a mobil a melegebb színeket és élesebb képeket kínáló ételfotó módot fogja lehívni, hogy a lehető legínycsiklandóbb fotót készíthessük el.

Az LG-vel együttműködő, képfelismerésben járatos szakértők több mint 100 millió képet elemeztek a telefon képfelismerő algoritmusainak kifejlesztésekor. Az így létrehozott, több mint ezer egyedi képi kategóriával a képek kielemzése, és így az ideális fotózási mód kiválasztása a lehető legpontosabbá vált.

A Vision AI egy másik funkciója bevásárlás közben segít a felhasználóknak. Ha egy megvásárolni kívánt tárgyra irányítjuk a kamerát, az LG Vision AI a képfelismerési technológia alkalmazásával képes automatikusan beolvasni a termékek QR kódjait és elindítani egy képi keresést. Ugyanakkor megmondja azt is, hogy az adott termék hol kapható a legalacsonyabb áron, és milyen hasonló termékek lehetnek érdekesek számunkra.

Az LG egy új fotózási módot is kifejlesztett, amely automatikusan kivilágosítja a képeket kedvezőtlen fényviszonyok mellett. A hagyományos fénymérési metódusok helyett a Vision AI a rögzíteni szándékolt kép világosságát vizsgálja, amely a fényértékek pontosabb beállítását eredményezi.

Voice AI: az LG exkluzív hangparancsai

Az MWC-n mutatkozik be az LG új, hangalapú mesterségesintelligencia-funkciója, a Voice AIis, melyen keresztül a felhasználók egyszerű szóbeli parancsokkal nyithatnak meg alkalmazásokat vagy módosíthatnak a telefon beállításain. A Google hangalapú asszisztensével együttműködő 32, kizárólag az LG kínálatában elérhető verbális parancs révén nincs többé szükség a menüopciók közötti keresgélésre, hiszen direkt hangutasításokkal választhatunk ki speciális funkciókat. A hangparancsokkal külön-külön nyithatjuk meg a különféle fotós és videós módokat, vagy például megkérhetjük a telefonunkat, hogy csináljon egy széles látószögű szelfit anélkül, hogy hozzáérnénk a készülékhez.

A mesterséges intelligencia kiterjesztése

Az LG mobilpiaci stratégiája szerint a cég tovább bővíti az AI-megoldások kínálatát, és folyamatosan finomítja a már meglévő funkciókat a minél kényelmesebb használat érdekében. Bizonyos mesterségesintelligencia-funkciókat nemcsak az új LG modellek, hanem a korábbi okostelefon-szériák is megkapnak – ezeket vezeték nélküli frissítéseken keresztül érhetik majd el a felhasználók. A frissítések kapcsán az LG figyelembe veszi a különféle hardveres specifikációkat és telefonjellemzőket, hogy az okostelefonok a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassák.

Ahogyan azt a múlt hónapban, a CES-en is hangsúlyoztuk, az LG jövője nem csak a hardveres specifikációkban és az üzemidőkben, hanem a mesterséges intelligenciában rejlik – mondta Ha Jeung-uk, az LG Electronics mobilüzletágának szenior alelnöke. – Továbbra is az a célunk, hogy egyre okosabb mobiltelefonokat fejlesszünk a jövőben, és meggyőződésünk, hogy vásárlóink is értékelni fogják a visszajelzéseik alapján továbbfejlesztett felhasználói élményt, amit az új V30 nyújt – tette hozzá.

Az MW

SOCIAL MEDIA