Rendhagyó díjátadóval zárult az idei Marketing Diamond Awards

Hírek

Nem mindennapi eseménnyel ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével című verseny. A megmérettetés rekord mennyiségű, összesen 94 gyémántdíjjal zárult. 

 

A különös év igazán kreatív ötleteket kívánt meg, ami abból is jól látszik, hogy egészen újszerű projektekkel jelentkeztek a nevezők – így foglalható össze a hatodik Marketing Diamond Awards verseny eredménye. A megmérettetést a Magyar Marketing Szövetség azzal a céllal hívta életre, hogy megteremtse a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásainak legnagyobb hazai elismerését. A kiírásra 2020-ban korábban nem látott számú, 125 pályázat érkezett. A verseny történetében először az MMSZ egy ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs kampányokat.

Idén „Az Év Megbízója” a Billingo Technologies Zrt. (képünkön) , „Az Év Ügynöksége” a Kreatív Vonalak Kft., az „Az Év Marketing Nagykövete” pedig a Klausz Social Group Kft. lett, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház pedig a Lounge Group különdíjában részesült.

A négy kiemelt nyertesnek a Lounge Group különdíjakat is felajánlott, szakmai előadások közül választhattak a legjobbak. A Kreatív Vonalak Kft. és a Billingo Technologies Zrt. Szabó Zsófia – a Lounge Group kutatási divízióvezetője – által tartott Kutatási projektszemlélet képzést választotta, míg a Klausz Social Group Kft. és a Móricz Zsigmond Színház az ügynökség Head of Digital szakértője, Kelemen Zsolt Socialmedia-tartalom és hirdetésmenedzsment kurzusa mellett döntött.

A díjátadó, a jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel vendégek nélkül, szigorú biztonsági intézkedéseket betartva zajlott és a Lounge Group videós stábja gondoskodott arról, hogy megörökítse a kétnapos eseményt. A gyémántdíjasoknak Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség operatív igazgatója, a fő- és különdíjasoknak pedig Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, és Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója adták át az elismeréseket.

A díjátadó megörökített pillanatai a Lounge Group weboldalán tekinthetők meg, a videókból többek között az is kiderül, hogy melyik versenyző ünnepelte „munkaszünettel” az örömhírt.

SOCIAL MEDIA