Reagál a Spar

Hírek

A franchise-rendszer kiterjesztése nem csupán a megemelkedő díjakra jó válasz, de illeszkedik a nemzetközi működési modellhez is. A plusz terhek hatására a beruházások mellett a marketingköltéseket is visszafogják.

Részben a 2012-ben megkezdett stratégia folytatásaként, részben pedig az élelmiszerlánc-felügyeleti díj megemelésére adott reakcióként a Spar úgy döntött, 2015-től dinamikusabban terjeszti ki franchise-hálózatát. Az organikus növekedés keretében jövőre mintegy 30 új üzletet várnak (akár más üzletláncokból kilépőket is), míg házon belül az üzletvezetőiknek ajánlották fel az üzemeltetési jogok átvételét. Utóbbi felhívásra 70 érdeklődés érkezett, és a várakozások szerint az esetek mintegy felében lehet majd megegyezésre jutni. Az üzemeltetési jog átadásától a hatékonyság további növekedését is várják, tapasztalataik szerint ugyanis a tulajdonlás további motivációt ad az üzletvezetőknek. A haszon megosztásán túl természetesen a kockázat is közös: a lánc elvárja, hogy a finanszírozásban (amely nagyjából 25-26 napi árukészlet értékének felel meg) az új tulajdonosok is részt vállaljanak. A kiszervezési folyamatot lépcsőzetesen tervezik. Igyekeznek elkerülni 4-5 üzletnél nagyobb láncok kialakulását, és egyelőre a hipermarketeket is saját tulajdonban tartják.

Erwin Schmuck ügyvezető igazgató ennek kapcsán ismét kihangsúlyozta, hogy a Spar nemzetközi cég, de nem multi: a működési modellje a családi tulajdonon alapul, és a központi irányítás alatt álló üzletek hálózata, ami Magyarországon kialakult, inkább kivételnek tekinthető.

A franchise-átvevők képviseletében a nyírádi Eichinger László elmondta, hogy első kifogásait – mely szerint a Spar egy drága lánc lenne – a széles szortiment cáfolta, és a profi háttérnek, valamint saját hely- és vevőismeretének eredményeként forgalma mintegy 15-20 százalékkal növekedni is tudott a csatlakozás óta.

A lánc idei teljesítményét ismertetve Heiszler Gabriella cégvezető rámutatott, hogy a forgalom ugyan növekedett, de a kereslet tovább tolódott az akciós termékek felé. Operatív szinten az idei év már nyereséges lesz, jövőre pedig a beruházások visszafogásával, a marketingbüdzsé csökkentésével és a bérleti szerződések újratárgyalásával tervezik ellensúlyozni az új közterheket. A változások hatására az e-kereskedelem beindítása is lekerült a napirendről.

(A képen Erwin Schmuck, Heiszler Gabriella és Eichinger László)

SOCIAL MEDIA