Praktiker-tanácsok a hóval borított tájon

Hírek

Felemelő látvány a gyermekkort idéző, hóval borított táj. Szépsége mellett azonban megannyi bosszúságot is okoz. Főleg, ha az udvarunkon vagy a házunk előtt kell eltakarítani a pelyheket. Sózni – egy korábbi rendelet értelmében – tilos a járdákat. Lássuk, mivel érdemes biztonságossá tenni a járófelületeket, a Praktiker szakértői szerint.

Első lépés, hótakarítás

A legjobb, ha a hóesés után frissen fellapátolunk. Nem érdemes megvárni, míg lefagy, mert úgy nehezebb a csúszásmentesítés, de persze nem reménytelen. Van egy jó hírünk a fogyni vágyóknak, intenzív lapátolással 600 kalóriát is elégethetünk. Nehéz lapátok helyett manapság már nagyon jó, ergonomikus hólapátokat lehet kapni. A Praktiker szakértői szerint a legjobb választás egy teleszkópos, szilikonnal bevont enyhén hajlított nyelű hólapát, melynek szélessége nem haladja meg a 45 centimétert. A szilikon miatt kellemes a fogása, és a mérete miatt ideális erőkifejtés mellett hatékonyan lehet vele dolgozni. Olcsó húsnak híg a leve – tartja a mondás –, ezért az olcsó lapátoknál fennáll a veszély, hogy könnyebben törnek, kopnak. Érdemesebb egy minőségi darabba beruházni, ami akár évtizedekig is kitart.

Ha télen rendszeresen nagyobb felületet kell megtisztítanunk a hótól, érdemes lehet beruházni egy hómaróba, amelynek a használatával időt és energiát spórolhatunk, a kis hómarókat tolni kell, de könnyebb haladni velük, mint egy fűnyíróval.

Második lépés, a szórás

Ha a hólapátoláson vagy hómaráson túl vagyunk, még mindig maradhat egy vékony réteg, melyet hatástalanítani kell, hogy ne csússzon ki a talaj a lábunk alól. Ennél a kérdésnél találkozunk igazán a bőség zavarával, ugyanis számos csúszásmentesítő anyag létezik, előnyökkel és hátrányokkal. Sokaknak evidens, hogy a csúszásmentesítéshez sóval kell szórni az utakat. Mások erre felkapják a fejüket, hiszen a só tiltott szer. Mi is az igazság? A só erősen környezetszennyező, csak olyan területeken engedélyezett a használata, ahol nem károsítja a növényzetet. Ezért inkább városi környezetben alkalmazzuk, itt is vigyázva arra, hogy a hólé ne kerüljön később a fák tövébe, a termékeny földbe. Kétszer gondoljuk meg, élünk-e a sóval, hiszen számos másik szóróanyagot választhatunk.

Alternatív megoldások

Innovatív útszóró a Zeokali elnevezésű, apró szemcséjű kavicselegy, mely a megtisztított útra szórva hatékonyan csúszásmentesít. A sónál jóval kevesebb, lassan szivárgó káros anyagot tartalmaz. Mechanikusan csúszásmentesít a homok és a finomra őrölt fűrészpor vagy faforgács is. A hóolvadás után csak el kell söpörni! Felesleges mínusz öt fok alatt kémiai anyagokkal szórni a járdát, ilyenkor már nem hat, csak a mechanikus csúszásmentesítés. Fordítsunk figyelmet a csúszásmentesítő anyagok tárolására, hogy hatékonyabban vethessük be őket! – hívják fel a figyelmet a Praktiker szakértői. Száraz, zárt helyen tartsuk a termékeket, hogy ne szívják meg magukat nedvességgel! Ez megkönnyíti és hatékonyabbá teszi használatukat.

SOCIAL MEDIA