Petőfi Sándor minden lehetséges módon próbált kitűnni az átlagból

Hírek

Petőfi Sándorról kevesen tudják, hogy a divat terén is élen járt, sőt korabeli „stílusikon” volt, aki figyelt a részletekre.

 

Pont úgy, ahogy a Madame Tussauds Budapest produkcióban látható figurájának alkotói is, hiszen Petőfi viaszmása négy hónapon keresztül készült egy London melletti műhelyben, több tucat kézműves, művész és más szakember közreműködésével. A ruházatát magyar szakértő bevonásával tervezték meg, korabeli források alapján.

„Bizonyos, hogy Petőfi az átlagostól eltérően, feltűnően öltözködött, és különc viselete ezért is jelenik meg a kortársak számos emlékezésében. Amikor Petőfinek erre anyagi lehetősége volt, az átlagnál jobban ügyelt megjelenésére” – mondta Balla Ildikó díszlet- és jelmeztervező. „Öltözködése tükrözi a magyar társadalomban végbemenő akkori divat és ízlésváltást, a németes-franciás hullám visszaszorulását a nemzeti viselet javára. A szélesre kihajtott, nagy inggallért, a negyvenes évek ezen divatját a költő tette híressé, amit aztán Petőfi-gallérnak nevezték el” – tette hozzá Balla Ildikó.

A Madame Tussauds Budapest impozáns csarnokában Petőfi a március 15-i viseletében látható, méghozzá az egykori Pilvax miliőjében. A költő figurája egy atilladolmányt visel, hasonlót ahhoz, amelyben Barabás Miklós rajzolta le őt a Pesti Divatlap 1848. június 3-i számában. Petőfi a Madame Tussauds Budapestben nemzeti színű szalaggal látható, valamint a mellén egy korona nélküli magyar címer díszeleg. Érdekesség, hogy az eredeti címert felesége, Szendrey Júlia hímezte számára, piros, fehér és zöld színű gyöngyökkel. „A derekára kötött széles, vérpiros selyemszalag jól jelzi Petőfi feltűnő, egyedi stílusát” – mondta el Balla Ildikó.

A kiállítás 52 figurája között az érdeklődők megtalálják Petőfi mellett a reformkor nagyjai, Kossuth Lajos és Széchenyi István viaszmását is. Petőfi mellett egy régi írógépet is találnak a vendégek, amelyen kipróbálhatják a versírást Petőfi stílusában.

 

SOCIAL MEDIA