Nagyszabású programsorozat Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján

Hírek Kiemelt

Petőfik találkozója, „életre kelt” költő, 3D kiállítás, okos padok, emléktúrák és ételkülönlegességek – sosem látott méretű programsorozattal ünneplik Petőfi Sándor 200. születésnapját. Bács-Kiskun megyébe nem csak annak érdemes ellátogatnia a következő hetekben, hónapokban, aki Petőfi-rajongó: a legkisebbek és a felnőttek is szórakozva tanulhatnak a magyar történelem egyik legfontosabb alakjáról.

2023. január 1-jén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A költő, színész, forradalmár, nemzeti hős, a hazafias érzelmek és a nemzeti identitás példaértékű őrzője, akinek munkássága ma is meghatározó az egész Kárpát-medencében. A bicentenárium tiszteletére az Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt. Ebben Bács-Kiskun megyében kiemelt figyelmet kapnak a költő születéséhez kapcsolódó események, rendezvények, fejlesztések.

Rendhagyó irodalmi estekkel, konferenciákkal, kiállításokkal és emléktúrákkal is várják az érdeklődőket. Szabadszálláson például összegyűlnek Petőfi Sándor rokonai, leszármazottjai. Eddig összesen két Petőfi rokonok országos találkozót tartottak, egyet Kecskeméten, egyet pedig Kiskunfélegyházán. Mivel Petőfi családja két évtizedig Szabadszálláson élt ez a település is nagyon sok szálon kötődik Petőfi Sándorhoz, sőt egy Petőfi-relikviát is őriznek itt.

 

Virtuális megjelenítés kontra 200 év

A Petőfi-kultusz ápolását erősíti majd egy online információs és tudásközpont létrehozása is. A költő emlékhelyeinek és a látnivalók virtuális megjelenítése QR-kód segítségével történik, hiszen hiába a 200 év a kulturális élményekre a 21. században is gondolni kell. Kiskőrös főterén egy látványos, időszakosan megtekinthető szabadtéri kiállítás is létrejön, melyben egyedi kialakítású, látványos tablókon kerülnek bemutatásra Petőfi Sándor életének legfontosabb állomásai. Kiskőrös új főtere, a nagyméretű zöld felületekkel, kiválóan alkalmas a 3 dimenziós elemeket, négyzet alapú hasábokból kialakított kiállítás megrendezésére. Nem csak látványos lesz, hanem hasznos is, hiszen séta vagy üldögélés közben minden információ ott lesz előttünk a költőóriásról.

 

Ezrek indulnak újra Petőfi Sándor nyomában

Petőfi költészetében jelent meg először a családi líra, a házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében az Alföld. Műveiben a nép nyelvén szólt. A „Petőfi nyomában” című tematikus túrákat a Kiskunsági Nemzeti Parkban rendezik meg. Célja, hogy a természet szeretetén és a Petőfi-kultusz ápolásán keresztül a szülőföldhöz való kötődést is megerősítse. A Kiskunság az elmúlt 200 évben teljesen átalakult, nagyobb részt elvesztette természetes élőhelyeit, karakterét, de most úgy láthatjuk, hogy Petőfi Sándor költészetében is megjelent.

A szerteágazó Petőfi-kultuszt több településen tematikus turisztikai nevezetességek ápolják, így a költő életének fontos állomásain, például Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön, Dunavecsén és Szalkszentmártonon emlékházak és múzeumok őrzik hagyatékát, szobrok dicsőítik a költőt és munkásságát. Az emlékév kapcsán itt is számtalan program várja majd az érdeklődőket.

 

Talpra Magyar! Program

A Bács-Kiskun Megyei Talpra Magyar! Program előkészítését, koordinálását és lebonyolítását a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Emlékbizottság tagjaként a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vállalta fel. Az évforduló apropóján Petőfi személye és az erre épülő programok alkalmasak lehetnek a megyei vízió eléréséhez, melyet Bács-Kiskun megye területfejlesztési koncepciója így fogalmaz meg 2040-re: „Bács-Kiskun megye egy olyan hely, amely élő és élhető, ahol jó élni és ahová jó érkezni, amely értéket, egészséget és élményt nyújt az itt élőknek és az ide érkezőknek, valamint amely biztonságos otthon, kiszámítható gazdasági térség.”

Élményekből persze eddig sem volt hiány: országos hírű rendezvényként tartják számon a kecskeméti Hírös Hét Fesztivált, a Bajai Halfőző Fesztivált, valamint a hajósi Orbán napi Borünnepet is. A szervezők célja, hogy a Petőfi-kultusz szellemét, illetve a Petőfi Emlékévek aktualitását felhasználva egy olyan projektet valósíthassanak meg, amely közösséget épít, erősíti a helyiek szülőföldjükhöz való kötődését. De cél a Petőfi-brand létrehozása, a magyar hős kialakítása, a magyar összetartozás erősítése, a költőhöz köthető települések együttműködésének megerősítse, valamint a tudásmegosztás.

Petőfi életre kel és túróscsuszát eszik

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a különleges időutazást azzal is egyedibbé teszi, hogy életre kelti a költőt. Bánföldi Szilárdot, a nyárlőrinci születésű színművészt kérték fel, hogy Petőfit megszemélyesítve hozza közelebb a költő szellemi hagyatékát, verseit. Ami igazán kuriózum, hogy Petőfi Sándor „maga kezeli” az Instagram-oldalát, sőt már a TikTokon is fent van és úgy láthatjuk, ahogy eddig soha: valódi emberként. Itt kiderül – többek között az is –, hogy a költő imádta a túróscsuszát és szívesen reggelizett gulyáslevest.

Nem lesz hiány tanulmányi-, vers- és prózamondó versenyekből, tudományos és ismeretterjesztő konferenciákból, valamint emléktúrákból sem. Megrendezik az I. Bajai Folklór Fesztivált is, sőt, a gasztronómia szerelmeseire is gondolnak: Ballószögön, Kakasfőző Fesztivált, Hajóson Orbán-Napi Borünnepet, Nemesnádudvaron pedig Nemzetközi Vadgasztronómiai és Borfesztivált tartanak. A bicentenáriumi események kiterjednek a szülőváros, sőt az ország határain túlra is, mindenhol, ahol a költő rövid élete során megfordult vagy intézmény viseli a nevét.

 

SOCIAL MEDIA