Pénteken jelentheti be Putyin, hogy az elfoglalt ukrán megyéket Oroszországhoz csatolják

Hírek Kiemelt

A várakozások szerint pénteken jelentheti be Vlagyimir Putyin az oroszok által elfoglalt, ukrán területeken tartott kirakatnépszavazások eredményét, és hogy a területeket Oroszországhoz csatolják. Az, hogy az igenek fognak nyerni, szinte borítékolható – írja a helyiek beszámolója alapján az euronews.

 

Öt napon át tartott és kedden este ér véget az oroszok által az elfoglalt ukrán területeken rendezett „referendum”. A brit honvédelmi minisztérium és az ukrán kormány szerint a Kreml már korábban döntött a területek sorsáról, a népszavazás csupán az illegális elcsatolás igazolásaképp kell.

Reális esély van arra, hogy Putyin pénteken, a parlamentben tartott beszédében fogja kihirdetni a területek annektálását. „Az oroszországi vezetők szinte biztosan azt remélik, hogy minden, a területek megszerzéséről szóló bejelentés a „speciális katonai hadművelet” sikerét támasztja majd alá és erősíti a háború belföldi támogatottságát” – írta jelentésében a brit védelmi minisztérium, majd hozzáteszik: „a részleges mozgósítás miatti belföldi nyomás és a jelentős nyugtalanság alááshatja ezt.”

 

Fotó: Alexander Zemlianichenko/Copyright 2022 The Associated Press

 

SOCIAL MEDIA