Az elmúlt évben 1000 órát töltöttem a közösségi platformokon. Nem mértem, de ezt állítják a statisztikák. Ha 1000 órát dolgozom túlzottnak nem nevezhető 1000 forintos órabérrel, egymillió forintot keresek. Jó választás volt a közösségi média? Most, az év vége előtt megpróbálok választ adni a kérdésre.

Facebook, a megkerülhetetlen

Bevallom, 2007-ben még kicsit fájt, mikor az itthon is gyorsan terjedő Facebook visszaszorította az éppen csak beindult hazai blogkultúrát, aztán a csecsszopók és az analfabéták kivételével mindenki csatlakozott a közösségi hálózathoz, és ezzel meg is pecsételődött a sorsa.

Ma a parttalan „viták”, a felesleges megosztások, a „kötelező” céges oldalak és a politikusi nyilatkozatok terepe a Facebook. Rengeteg a hamis profil, a troll, a (rosszul) álcázott pártkommandós. Mindebbe a rettenetes masszába keverve ott vannak a személyes, érdekes, hasznos, vicces tartalmak.

Ma már a legnaivabbak sem hiszik, hogy Mark Zuckerberg azért építette fel nekünk ezt a játszóteret, hogy a világ boldogabb, szabadabb, demokratikusabb legyen. Bebizonyosodott, hogy a Facebook már nemcsak a hirdetőknek adja el adatainkat (a profilunkban megadottakon túl mindent, amit a Facebookon megnézünk, leírunk, keresünk), hanem bárkinek, aki hajlandó ezért eleget fizetni.

Nemzetközi felmérések szerint már az emberek 60 százaléka nem hisz a közösségi médiás cégeknek. A Facebook eróziója ugyan már évekkel ezelőtt elkezdődött, de a milliárdos felhasználószám mellett még egy néhány milliós csökkenés is jelentéktelen érték. 2019-ben is folytatódott a fiatalok elvándorlása (leginkább az Instagram és a chatplatformok felé), miközben folyamatosan erősödik az 50+-os tábor.

Mi jön a Facebook után? Nehéz megjósolni, hiszen néhány éve még a Google-birodalom sem volt képes megszorítani a legnépszerűbb közösségi hálózatot. (Ki emlékszik ma már a Google Plusra?) Be kell látni, hogy hiába szebb, jobb, kényelmesebb egy új hálózat, a Facebook használata szokásunkká vált, beépült napi rutinunkba, vele kelünk, vele fekszünk, bármilyen rettenetes, irritáló, felesleges… is.

Ha nő is a csalódottak száma, ha lassan zsugorodik is a Facebook, biztos, hogy amíg képes pénzt termelni, addig velünk marad. Akármilyen szimpatikus is a Wikipedia-alapító Jimmy Wales felhasználók adatainak kereskedelmét elutasító új hálózata, a WT.Social, akármilyen új, ma még ismeretlen alternatívák is születnek, mostanában nem fogják veszélyeztetni Zuckerberg birodalmát.

Feljövőben az Insta

Annak idején (2006) háromszor is feliratkoztam, majd leiratkoztam a Twitterről, mert egyszerűen képtelen voltam megérteni, miért is jó az egész. Eleinte hasonlóképpen voltam az Instagrammal is. Képeket lehet megosztani, követni lehet bárkit, hajtani lehet a követőkért és a lájkokért – rendben, de minek?

Mark Zuckerberg két dolog miatt is szerencsés. Először is egy korai, gyors felvásárlással megakadályozta, hogy az Insta idővel a Facebook nyakára nőjön, másrészt nem az én véleményemre alapozta az elmúlt évek stratégiáját: sokan érdekesnek, izgalmasnak tartják a platformot.

Évekig írtam úgy egy szakmai blogot, hogy szinte alig voltak rajta képek. Már akkor (tíz éve) állították a nálam okosabbak, hogy a vizuális tartalmaké a jövő, de én makacsul ragaszkodtam a „tiszta” szövegekhez. Ahogy a Facebook „vizualizálódása” és különösen az Instagram felfutása – 18 százalékos a felhasználószám növekedése éves szinten – bizonyítja, hogy a (fiatal) felhasználók többsége a látnivalókra vágyik.

Bár sok fotós, grafikus kiállítási felületként használja platformot, az Instagram igazán a magamutogatóké. Ha itt követsz valakit, rendszerint egy felfokozott, színezett (filterezett) valóságot találsz. Noha csak keveseknek van milliós követőtábora, az Instán tulajdonképpen mindenki influencer.

A felhasználókat nem elég megszerezni, meg is kell tartani. A meglehetősen egyszerű alapkoncepcióra épülő Instagram is állandóan új dolgokkal próbálkozik. 2019-ben a videós megoldásukat, az AGTV-t szánták a Nagy Dobásnak, de ez eddig nem jött be. 2019-ben a legérdekesebb egy „negatív fejlesztés” volt: a lájkolás megszüntetése. A kísérleti megoldás, amellyel egészségesebbé kívánják tenni a platformot, egyelőre csak az Egyesült Államokban működik.

LinkedIn – lassú menetelés

Mióta a Microsoft (éppen három éve) megvette a LinkedInt, érezhetően felgyorsultak a fejlesztések. Nagy változások ugyan nem történtek, de sok apró megoldással álltak elő. Ezeket figyelve gyakran úgy érezzük, hogy a platform egyes részein egymástól független, részben rivalizáló csapatok dolgoznak.

2019 legfontosabb fejleményének mégsem a fejlesztéseket tartom, hanem azt, hogy az üzleti szereplők végre kezdik „felfedezni” a LinkedInt. Bár adatokkal nem rendelkezem, jól érzékelhető, hogy egyre több cég használja már online névjegyzék helyett arra ezt a felületet, amire való. (Üzleti kapcsolatépítésre.) Noha az egymillió hazai LinkedIn-felhasználó többsége még mindig passzív, vagy legfeljebb heti rendszerességgel tűnik fel a platformon, láthatóan bővül az a „kemény mag”, amelyik komolyan hisz ebben a közösségi hálózatban.

Felébredtek a B2B-cégek

Évekig mindenhol csak azt hallottuk, hogy jó dolog a közösségi média, de csak a B2C-cégeknek való. Idő kellett ahhoz, hogy az „unalmas” B2B-cégek is felfogják: ha máshogy is, de nekik is van keresnivalójuk a közösségi hálózatokon.

Miközben egyre több B2B-cég ismeri fel a LinkedInben rejlő lehetőségeket, jól látszik, sokuk számára a YouTube is nagyon fontos lehet. Az első, gyakran kudarcos próbálkozások után szerencsére sok vállalkozás belátja, hogy a tartalomkészítést érdemes profikra bízni.

Jönnek a vállalati márkanagykövetek

Sok cég bánata, hogy hiába raknak ki rendszeresen jó tartalmakat a honlapjukra, közösségi oldalaikra, azok csak keveseket érnek el. Ennek oka részben az, hogy a szolgáltatásokat működtető algoritmus a céges posztokat „bünteti” (kevés emberhez juttatja el őket), részben pedig hogy az emberek nem hisznek a márkáknak, a marketingeseknek. Sokkal hitelesebbek számukra a hozzájuk hasonló emberek.

A fenti problémára szolgálnak megoldással az úgynevezett employee advocacy platformok. (Magyar megfelelő híján a vállalati márkanagykövet elnevezést használom.) Egy ilyen felületen a tartalommenedzser összegyűjtheti a cég számára fontos belső és külső híreket (köztük a közösségi posztokat is), a platformhoz csatlakozó dolgozók pedig egyetlen kattintással megoszthatják a kiválasztott tartalmat saját közösségi hálózataikban. Olyan együttműködés ez, amin mindenki nyer.

A közösségi megosztást támogató vállalati platformok szerepe az USA-ban, illetve a legfejlettebb európai országokban egyre nő, nálunk viszont a cégek még inkább csak az óvatos kóstolgatás fázisában vannak. Itt is azok nyernek majd, akik idejében belevágnak, félő ugyanis, hogy idővel elege lesz az embereknek a túlburjánzó márkanagykövetekből.

Mi jön ezután? – teljesen tudománytalan prognózis
• Tovább erősödnek a „story” jellegű, 24 óra után eltűnő tartalmak. (Őszintén szólva nem értem a dolgot, én inkább a maradandóságra hajtanék.)
• A nagy közösségi felületek mellett megjelennek a rétegtémákra szakosodott közösségi hálózatok. (Ez tulajdonképpen a csoportok önállósodását jelenti.)
• Egyes jóslatok ellenére még mindig nem merül ki az influencer marketing.
• Folytatódnak a próbálkozások a közösségi platformok ellenőrzésére és szabályozására – részleges sikerrel.