Növelte forgalmát a Notino

Hírek Kiemelt

A Notino tavaly 35%-kal növelte forgalmát. Míg 2020-ban a vállalat értékesítése 545 millió euró volt, addig 2021-ben ez az összeg több mint 737 millió euróra emelkedett. A magyarországi tranzakciók 4,45%-kal járultak hozzá ehhez az eredményhez.

 

„Nagyra értékeljük vásárlóink belénk vetett bizalmát. 2021-ben nemcsak a rekordméretű növekedés, hanem a vásárlói elégedettség is kiemelkedő volt és jelentősen meghaladta az eddigi legjobb évünket, a 2020-as évet. Ez a visszajelzés arra ösztönöz bennünket, hogy ugyanilyen lelkesedéssel dolgozzunk tovább” – mondta Zbyněk Kocián, a Notino vezérigazgatója.

A tavalyi évben a Notino Nagy-Britanniában rendkívüli teljesítménnyel, 106%-os növekedéssel zárta az évet, míg Olaszországban 72%-kal, Bulgáriában 70%-kal és Franciaországban 47%-kal múlta felül a korábbi eredményeit. A webáruház a Cseh Köztársaságban 30%-kal, Magyarországon pedig 32%-kal haladta meg az előző évi eredményeit. „Folyamatosan bővítjük portfóliónkat és olyan új, innovatív szolgáltatások fejlesztésén dolgozunk, amelyek még könnyebbé teszik a nálunk való vásárlást, hogy ne csak az új, hanem a meglévő vásárlóink számára is mi legyünk az első számú választás” – magyarázza a sikert Kocián. A tavalyi Black Friday minden idők rekordnapja volt, 182 000 megrendeléssel és 570 000 eladott termékkel egyetlen nap alatt. Ez átlagosan 6,5 termék eladását jelenti másodpercenként.

A Notino összesen 77 millió terméket értékesített a tavalyi év során, ami 22 millióval több, mint az előző évben. A kosár legnagyobb részét a parfümök tették ki, amelyek a vállalat forgalmának felét teszik ki. Éves szinten ez a kategória 30%-kal emelkedett, ami jelentősen meghaladja az előző évet. 2020-hoz képest a kozmetikai kategóriák forgalma is nagymértékben nőtt: a sminktermékek 51%-kal, az arckozmetikumok 45%-kal, a hajkozmetikumok pedig  44%-kal. Ezek azok a kulcsfontosságú termékkategóriák, amelyek mindegyike megközelíti vagy meg is haladja a kétmilliárd CZK árbevételt.

 

SOCIAL MEDIA