Nem sokan segítenének a horvát kormánynak az INA-kivásárlásban

Hírek

Hét cég vállalna befektetési tanácsadói szerepet a horvát kormány mellett abban a tranzakcióban, amelyben kivásárolná a Mol Nyrt.-t az INA horvát olajipari vállalatból.

A vártnál kevesebb jelentkező miatt elképzelhető, hogy meghosszabbítják a jelentkezés határidejét – közölte Zdravko Maric pénzügyminiszter a zágrábi parlamentben. A tárcavezető képviselői kérdésre válaszolva elmondta: a kormány tavaly december 15-én húsz nemzetközileg elismert tanácsadót kért fel ajánlattételre, amelynek határideje 2018. január 15. volt. Szavai szerint mind a húsz tanácsadó érdekelődést mutatott, de egyesek azért nem jelentkeztek, mert érdekellentét állhat fenn. Úgy vélte, korábban tanácsadói lehettek a Molnak.

„Hét ajánlat érkezett be, de voltak további kérések, így lehet, hogy meghosszabbítjuk a határidőt” – mondta, majd hozzáfűzte, hogy ezzel növelhetik a jelentkezők számát. Maric szerint kell még egy kis idő, hogy szakszerűen átnézzék a dokumentációkat, mert egy összetett anyagról van szó. „Hogy szűkítjük-e a jelentkezők körét, vagy mindjárt kiválasztunk egyet közülük, még meglátjuk” – tette hozzá.

A pénzügyminiszter kiemelte, a befektetési tanácsadónak az lesz a feladata, hogy előkészítse a vásárlást, szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel. „Ezek rendkívül nehéz témák, és arra is figyelnünk kell, hogy mennyibe fog mindez kerülni” – mondta.

Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésének megállapítására vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. A döntőbírósági határozat után Andrej Plenkovic horvát kormányfő 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

SOCIAL MEDIA