Nem kellettek a kockás ruhák az év végén…

Hírek

Jelentősen, több mint 8 százalékkal csökkent a Burberry luxus ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó brit cég árfolyama a londoni tőzsdén szerdán annak nyomán, hogy csalódást keltő eredményekről számolt be a tavalyi utolsó negyedévet felölelő gyorsjelentésében.

A londoni központú cég 719 millió font bevételt ért el 2017-es üzleti évének harmadik negyedében, a karácsonyt is magában foglaló október-decemberi időszakban, szemben az egy évvel korábbi 735 millió fonttal. Az egy évvel korábbi, jóval kedvezőbb eredmény a font gyengülésének volt köszönhető, mert emiatt London és az Egyesült Királyság vonzó vásárlási célpont lett a dollárral és euróval fizető vevők körében.

A Burberry összehasonlítható bevételei mindössze 2 százalékkal emelkedtek a december 31-én véget ért három hónapban, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. Ez az eredmény azért is csalódást keltő, mert a nagy riválisok, a Hugo Boss német divatkonszern és a világ második legnagyobb luxusipari csoportja, a svájci székhelyű Richemont a napokban egyaránt 7 százalékos árbevétel-növekedésről számolt be az október-decemberi időszakról.

A Burberry vezetése novemberben jelentette be, hogy jelentős átszervezést hajtanak végre a következő három évben. A program befejezéséig nem számítanak sem a bevételek, sem az üzemi eredmény érzékelhető emelkedésére.

A csaknem 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat részvényárfolyama szerda délben 6,70 százalékos mínuszban, 1665 pennyn állt a londoni tőzsdén, de napi mélypontján 8,44 százalékos veszteségben jegyezték.

SOCIAL MEDIA