Negyedével nőtt az e-kereskedelem

Hírek

Az eNet adatai szerint a szegmens 2014-ben a a teljes kiskereskedelmi forgalom 3,7 százalékát tette ki.

Tavaly 273 milliárd forintos nettó forgalmat produkált az e-kereskedelmi szegmens, ami éves összehasonlításban 26 százalékos bővülést jelent. A 2013-as 3,1 százalékról 2014-ben 3,7 százalékra nőtt az e-kereskedelmi szegmens részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül. Még inkább bizakodásra ad okot, hogy az átlagos vásárlói kosárméret szintén erőteljesen növekedett és 2014-ben először átlépte a 10 ezer forintos lélektani határt, áll az eNet közleményében. A kutatás eredményeit a Szek.org éves e-kereskedelmi konferenciáján mutatták be.

A készpénz továbbra is verhetetlen

Az online vásárlók továbbra is elsősorban a készpénzt részesítik előnyben az interneten rendelt termékek kifizetésekor. A készpénz dominanciája részben a vásárlói preferenciákból adódik, amit vélhetően felerősített a 2014 februárjában bevezetett, havonta legfeljebb 2 részletben 150 ezer forintig terjedő ingyenes készpénzfelvételi lehetőség. Látva a vásárlások összértéke alapján 65 százalékos utánvét arányt (készpénzes és bankkártyás utánvét), ez egyben azt is jelenti, hogy a vásárlók még mindig főleg akkor szeretnek fizetni a termékért, amikor azt már a kezükben tartják és biztosak lehetnek benne, hogy a pénzükért kapnak is valamit.

Az utánvét dominanciája azt is jelenti, hogy a megrendelések kézhezvétele leginkább futárszolgálat segítségével történik, de a személyes átvételi lehetőséget biztosító átvevőhelyek szerepe várhatóan fokozatosan emelkedni fog a jövőben. Itt nem csupán a személyzettel rendelkező partner pontokra kell gondolni, hanem a már hazánkban is szaporodó csomagautomatákra is, amelyek a hét minden napján 0-24 órában biztosítanak átvételi lehetőségetTárt kapuk vasárnap is!Az e-kereskedők többsége nem vár forgalomváltozást a vasárnapi boltbezárások kapcsán, ám 36 százalék egyértelműen emelkedésre számít. A legnagyobb előny, hogy olyan fogyasztókat is el tudnak csábítani az online áruházak, akik ez idáig csak offline költekeztek. Ennek előnye, hogy ha valaki egyszer kipróbálja az e-vásárlást, akkor könnyen visszatérő online vásárló is lehet belőle.Meddig bővülhet a piac?Az eddigi tendenciákat látva adódik a kérdés, hogy hol a határ, meddig tartható ez a fejlődés? Az elmúlt években egymás után vetették meg a lábukat nagy nemzetközi cégek Magyarországon és indították el webáruházaikat. A folyamat közel nem ért véget, az elkövetkező 3-4 évben is lehet erre számítani. A kilátások pozitívak, a növekedés középtávon kitart, és egyelőre úgy tűnik, nincs jele lassuló ütemű növekedésnek, állítja az eNet.A kutatásrólA webáruházi felmérést az eNET 2015. április-május során készítette magyarországi webáruházak meghívásával. A kutatásokban nem szerepelnek az online értékesített szolgáltatások.
Webáruház: Interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi vállalkozás: magyar nyelvű honlapon, termékek online módon történő megrendelését és kosaras értékesítését végző cégek köre.

SOCIAL MEDIA