Mit mesélünk legszívesebben Budapestről?

Hírek Kiemelt

Hat év több mint 6000 “100 szóban Budapest” pályázatának közel 600.000 szavát elemezték, hogy megtudják, milyen szavakkal gondolkodunk Budapestről és fővárosi létünkről. A történetek kulcsszavai egyedi animációs videóban is megelevenednek.

A 100 szóban Budapest történetíró pályázat 2014-ben azzal a céllal indult, hogy elősegítse az irodalom és a városi lét összefonódását a Budapestről szóló száz szavas történeteken keresztül. A felhívásra idén is bárki beküldhette a saját, legfeljebb 100 szóból álló elbeszélését, amelynek az egyetlen megkötés szerint valamilyen módon Budapesthez kell kapcsolódnia.

A főváros turisztikai szervezetének, a Budapest Brand Zrt.  megbízásából a Crow Intelligence csapata most egyedi nyelvészeti eljárásokkal elemezte az első 6 év pályázatainak összes kifejezését. Összesen 6260 pályaművet vizsgáltak, amelyeket 35 éves átlagéletkorú, 1945 férfi és 4315 női szerző írt, illetve amelyek között 3837 számú a budapesti, és 2423 számú a nem itt élők által készített novella. „Az adatok feldolgozásánál törekedtünk arra, hogy a lehető legtöbb oldaláról megmutassuk, hogyan látják Budapestet a történetek írói. Megvizsgáltuk a pályaművekben a leggyakrabban előkerülő témákat, a női és férfi szerzők, illetve a budapestiek és a nem itt élők által leggyakrabban használt kulcsszavakat. Ezeken felül megvizsgáltuk azt is, hogy a pályázat indulása óta melyik évben milyen kifejezések domináltak” – árulta el Varjú Zoltán, a Crow Intelligence alapítója és számítógépes nyelvészeti szakértője.

Izgalmas megnézni 6 év Budapest szótérképét. Nagyon örülök, hogy egyértelműen kirajzolódik egy pozitív, érzelmes, a fővárosára büszke író képe, aki szereti a város autentikus tereit, egyedi hangulatait és aktív közösségeit” – jegyezte meg Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A legjellemzőbb szavakat egyedi animációs videóban is megmutatja a Budapest Brand Zrt. csapata, amely az Énbudapestem oldalon érhető el.

A 100 szóban Budapest pályázat történetei kiválóan alkalmasak arra, hogy azok szóhasználatán keresztül reprezentatív képet kapjunk a szerzők érzelmeiről Budapesttel kapcsolatban. A projekt töretlenül növekvő sikerét jól mutatja, hogy míg 2014-2019 között 6260 pályamű született, ebben a nehéz évben rekordmennyiségű, közel 2500 novella érkezett be.

Az idei eredményeket november 17-én hirdették ki, amellyel együtt egy nagyszabású, köztéri kiállítás is megnyílt a Városháza Parkban. A 2020-as legjobb 12+1 pályamű óriásplakátokon olvasható, a pályázat eddigi hét évének három-három dobogós története pedig a park szélét képező palánksorra került ki, maradandó, antologikus emléket állítva az eddigi évek kreativitásának.

Leggyakoribb témák

  • a fővárosi történetekben hat téma különíthető el, az alábbi sorrendben
  1. helyszínek és épületek
  2. városi barangolások
  3. nevesített közterek
  4. korosztályok
  5. tömegközlekedés
  6. gasztronómia
  • a témák gyakoriságában sem az összesített, sem az éves bontásban nincsen nagyobb különbség nők és férfiak, budapestiek és nem itt élők közt, kizárólag a férfiak gasztronómia téma iránti elköteleződésében van minimális kiugrás a nőkhöz képest

 

Leggyakoribb szavak

  • a budapestiek és a nem itt élők, valamint a nők és férfiak körében is a „Duna” volt a leggyakrabban említett konkrét fővárosi helyszín
  • második, harmadik és negyedik leggyakoribb fővárosi helyszín szinte mind a négy esetben a “körút”, a “blaha” és a “rakpart” volt, csak míg a budapestiek körében a “rakpart” kifejezés megelőzte a “blaha” szót, addig a nem itt élők körében a “blaha” után jött a “körút”, majd a “rakpart” kifejezés
  • összes említést tekintve “pest” említése sokkal gyakoribb (37.) volt, mint “buda” (93.)

 

Kulcsszavak száma

 Éves bontás érdekességei

  • a „maszk” lett a 2020-as év történeteinek legtöbbet említett kulcsszava
  • 2019 a nagyszülők éve volt: a „nagypapa” és a „nagymama” is bekerült az első öt kulcsszó közé
  • 2018-ban a történeteket elérte az M3-as metró felújítása: a második helyen a „metrópótló„,a negyedik helyen pedig a „metró” szavak végeztek

 

Nemi és helyi bontás érdekességei

  • 7 év pályázataira bontva a nők által beküldött történetekben a „Peti” szó kerül elő a legtöbbször, míg a férfiak esetében a „kislány” lett az első számú kulcsszó
  • a nők TOP 30 kulcskifejezés elemzése esetén esetén nagyobb arányú a tényszerű, konkrét személyre, funkcióra, vagy helyre történő utalás
    • “peti”, “zoli”, “béla”, “kolléga”, “barátnő”, “kissrác”, “rendőr”, “presszó”, “európa”
  • a férfiak TOP 30 kulcskifejezés elemzése esetén esetén nagyobb arányú az absztrakt, érzelmeket sugalló, vagy családi, baráti kapcsolatot jelző kifejezés
    • “szeret”, “illat”, “mosolyog”, “kedvenc”, “hős”, “anyuka”, “apuka”, “nagymama”
  • a budapestiek és a nem itt élők TOP 30 kulcskifejezés elemzése esetén is
    • „Budapest” szerepel az első helyen és a “vonat” szó szerepel a harmadik helyen
    • gyakran kerülnek elő konkrét fővárosi helyszínek, mint “óbuda”, “vidámpark”, “országház”, “állatkert”, “normafa”, “duna” – ezek közül Óbuda és a Duna kifejezések fordulnak elő a budapestiek és a nem itt élők esetén is
    • absztrakt, érzelmeket sugalló, vagy pozitív kifejezések egyaránt jellemzőek, mint “ragyog”, “szív”, “álom”, “gyönyörű”, “szerencse”, “hatalmas”, ahol a “gyönyörű” szó a közös metszet budapestiek és a nem itt élők közt a Budapestről szóló pályázatokban

 

SOCIAL MEDIA