Minden második fogadó helyesen tippelte meg a magyar érmek számát

Hírek Kiemelt

Hat arany, hét ezüst és hét bronz: ez lett a magyar csapat mérlege a vasárnap befejeződött tokiói olimpián, ami az érmek számát tekintve az 1996-os, atlantai ötkarikás játékok óta a legjobb teljesítmény. A bő két hét alatt számos eseményre lehetett fogadni a Tippmixen és a Tippmixprón, érdekességekben pedig ezúttal sem volt hiány.

 

A magyar olimpiai csapat által megszerzett érmek számára vonatkozó fogadási lehetőségek kapcsán rögtön érdemes kiemelni, hogy a Tippmixen és a Tippmixprón leadott fogadások 56,5 százaléka helyesnek bizonyult, legalább 17, legalább 18 vagy legalább 19 érmet várva – a magyar sportolók végül 20 dobogós helyezéssel mindhárom felsorolt esetben az optimistább tippmixelők várakozásait teljesítették be.

Az első aranyra sem kellett sokáig várni, Szilágyi Áron harmadszor is olimpiai bajnok lett, London és Rio de Janeiro után Tokióban is megnyerte a férfi kardozók versenyét. A Tippmixen és a Tippmixprón fogadók is bíztak Szilágyiban, amit jól jelez, hogy a szereplésére érkezett tippek 94 százaléka érkezett az „1-4. helyen végez” kimenetelre, amiért 1,80-as odds járt.

Milák Kristóf szerezte a magyar küldöttség második aranyérmét: bár saját világrekordját nem sikerült megdöntenie (az erre vonatkozó fogadási lehetőségre beérkezett tippek 49 százaléka lett helyes, a nyertes odds 1,85-ös volt), de így is nagy fölénnyel, új olimpiai rekordot úszva nyert 200 méter pillangón.

Lőrincz Tamás a magyar birkózósport 20. olimpiai aranyérmét szerezte meg, a döntőben a kirgiz Makhmudov ellen diadalmaskodva a kötöttfogásúak 77 kg-os versenyében. A finálé győztesére a Tippmixen és a Tippmixprón beérkezett több mint 13 ezer fogadás 79 százaléka várta a 34 éves magyar világbajnok diadalát, a jó tippért 1,30-as nyertes oddsot lehetett elkönyvelni.

Kopasz Bálint a kajak-kenusok részéről szállította az újabb magyar olimpia aranyat, mindenkit maga mögött hagyva a férfi K1-esek 1000 méteres versenyében. Világ-, Európa- és immár olimpiai bajnok kajakosunkat a fogadók nagy többsége az első két hely valamelyikére várta a helyezésére vonatkozó fogadási soron, a tippek 90 százaléka érkezett erre az opcióra, amelyért 1,80-as volt a legmagasabb és 1,40-es a záró odds.

Maradva a férfi kajakosoknál: Tótka Sándor is arannyal térhetett haza Tokióból: K1 200 m-es távon az első helyen zárt, így közel 12 ezer tipp vált helyessé azzal, hogy a dobogóra várta a magyar versenyzőt.

A hatodik magyar arany igazán különlegesnek bizonyult, hiszen Kozák Danuta ezzel minden idők legeredményesebb magyar női olimpikonja lett, saját maga hatodik aranyérmét is begyűjtve, ezúttal a női kajak négyes tagjaként. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású négyes az élen zárt az 500 méteres távon – arra, hogy meglesz az aranyérem, a tippek 86 százaléka számított a helyezésre vonatkozó fogadási soron.

Nagy figyelem vetült az olimpiára kijutott válogatott csapatainkra is. Női és férfi vízilabda-válogatottunk is elbukta ugyan az elődöntőjét, de az éremszerzés összejött, miután mindkét együttes megnyerte a bronzmeccsét. Előbb a hölgyek biztosították a dobogót, az orosz csapat ellen aratott 11-9-es siker pedig azt jelentette, hogy a végkimenetelre a Tippmixen és a Tippmixprón beérkezett több mint 44 ezer fogadás 40 százaléka helyes lett, 1,85-ös nyereményszorzó mellett. Egy nappal később férfi csapatunk is sikerrel járt a bronzmeccsen, egyben Nagy Viktor búcsúmeccsén, 9-5-re legyőzve a spanyolokat. Az „1X2” piacra beérkezett közel 50 ezer tipp 29 százaléka bizonyult tökéletesnek, a helyes megérzéshez 2,40-es szorzó társult.

A magyar női kézilabda-válogatottnak nem sikerült a bravúr a negyeddöntőben, de Vámos Petráéknak nem kellett szégyenkezniük, hiszen sokáig szorongatták az olimpia favoritjának számító norvég válogatottat. Végül 26-22-es vereség lett a vége, ami azt is jelentette, hogy az „1X2 + Gólszám 56,5” piacon a norvég győzelmet és 57 gólnál kevesebbet váró fogadók helyes tippjükkel 2,05-ös oddsot könyvelhettek el.

Az olimpia férfi labdarúgótornáján összejött a brazil – spanyol finálé, ami 1-1-es rendes játékidő után egy hosszabbításban szerzett góllal dőlt el a dél-amerikaiak javára. A mérkőzés végkimenetelére több mint 134 ezer fogadás érkezett, a találati arány 58 százalékos volt, döntetlent várva 2×45 perc után. A jó tipp mellé 2,90-es záró odds kapcsolódott.

A mögöttünk hagyott olimpia egyik legnagyobb magyar szenzációja mellett sem mehetünk el szó nélkül: a magyar női vízilabda-válogatott még a csoportmeccsek során legyőzte az olimpián 13 éve veretlen – és végül az idei viadalon is aranyérmet szerző – amerikai együttest. Ennek az eredménynek az a Tippmixpro-fogadónk is kimondottan örülhetett, aki három vízilabdameccs meglepő végkimenetelét is eltalálta 3-as kötésével, 1 000 forintos tétre több mint 1 millió forintos nyereményt elkönyvelve!

 

VízilabdaOlaszország – Görögország1X2Döntetlen6,50Nyertes
VízilabdaAusztrália – Horvátország1X2Ausztrália11,50Nyertes
VízilabdaMagyarország – USA (női)1X2Magyarország13,50Nyertes

 

 

SOCIAL MEDIA