Megszülettek a 2021-es bérek a SPAR-nál

Hírek Kiemelt

Megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A megegyezés értelmében továbbra is megmarad a 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 10%-os vásárlási kedvezménye is, mely mostantól az új munkavállalók esetében munkába állásuk első napjától él. A bérfejlesztést a vállalat kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg.

 

Maczelka Márk

Ismét sikeresen zárult a több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél lezajlott bértárgyalás. A vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársai számára, melyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel. Az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt bruttó 240 ezer, a próbaidő után bruttó 260 ezer forint. A vállalat továbbra is biztosítja a kiemelt teljesítménnyel bíró áruházak számára az alapbéren felüli kiegészítő jövedelmet. „A SPAR 2017 és 2020 között 33,5 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2021-ben közel 7 milliárd forinttal egészül ki” – hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

A SPAR 2021-ben is biztosítja a SPAR Hűségprogramot, így idén is megmarad a SZÉP kártya és a jubileumi juttatás rendszere, amivel a vállalat támogatni kívánja munkavállalói kikapcsolódását, feltöltődését. Megmarad a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a 10%-os dolgozói vásárlási kedvezmény, amely 2021-től már az első munkanaptól jár az új belépő kollégák számára, havi 80 ezer forint vásárlási összeghatárig.

Az új áruházak, valamint a vállalat harmadik élelmiszer-termelési üzemének, a Regnum Húsüzem perbáli telephelyének a megnyitása kapcsán a SPAR márka égisze alatt 250 új munkahely létrehozása vált lehetővé 2020-ban.

SOCIAL MEDIA