Megnyílt Siófok első, kizárólag mentes termékeket áruló kávézója

Hírek Kiemelt

Pármai sonkás szendvics, poharas zserbó és somlói desszert – ez csak pár finomság abból a kínálatból, amit Siófok első kizárólag mentes termékeket áruló családi kávézójában lehet megkóstolni. Ez az első olyan hely a városban, ami kizárólag mentes termékeket tart az étlapon.

A város szélén, csendes környezetben nyitotta meg kapuit a Cafe Spirit, ahol olyan finomságokat lehet megkóstolni, mint a vegán somlói pohárkrém vagy laktózmentes kávé. A Cafe Spirit összes süteménye cukormentesen készül, azonban ezen belül glutén- és laktózmentes, illetve vegán finomságok is vannak az étlapon. Az ételek mellett hatalmas az italkínálat is: száz százalékos, cukor hozzáadása nélkül készült gyümölcslevek, cukormentes üdítők és finomabbnál finomabb kávék is vannak a kínálatban, de az oda látogatók pár „nem mentes” üdítő közül is válogathatnak.

„A célunk, hogy segítsünk azoknak az embereknek, akiknek valamilyen érzékenysége van, mert azt látjuk, hogy nekik nem egyszerű megoldaniuk a táplálkozást” – mondta a vendéglátó egyik tulajdonosa dr. Barta Anita.

 

Kutyabarát üzleti kávézó

„A helyet úgy terveztük, hogy ne a nyüzsgő siófoki belvárosban legyen, hanem egy csendesebb helyen. Ezt meg is tudtuk valósítani. A város szélén találtunk egy nyugodt környéket, a zene is halk, hogy az ott töltött idő a pihenésről szóljon” – mesélte dr. Barta Anita.

A teraszon összesen hat asztalnál foglalhatnak helyet a vendégek, de a kávézó az üzleti megbeszélésekre is tökéletes, ugyanis egy 10 fős teljesen különálló terem is rendelkezésre áll.

A teremhez nyomtatót is biztosítanak, így akár szerződések megkötésére is kiváló hely, és külön mosdó is rendelkezésre áll. A termet úgy alakították ki, hogy sok konnektor legyen, hogy a gépeket, telefonokat is lehessen tölteni a tárgyalás ideje alatt. Emellett kávé- és ételfelszolgálást is vállalnak a megbeszélés idejére.

Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol amellett, hogy finom és egészséges ételeket és italokat lehet kapni, mindenki jól érezheti magát. Ezért lettünk például kutyabarát hely is” – mesélte Anita.

 

Régi vágy vált valóra

Mindig is szívügyünk volt az egészség és az egészséges táplálkozás. A közvetlen környezetünkben sok ilyen ételintoleranciás ember van, ezért is gondoltunk rájuk. Maga a hely egyébként édesanyám álma volt, mi pedig valóra váltottuk” – emlékezett vissza a tulajdonos.

A Cafe Spirit nyitása nem volt zökkenőmentes, mivel a tulajdonos házaspárnak nem volt előtte vendéglátós tapasztalata, így sok problémával kellett megküzdeniük.

Én autókereskedéssel foglalkozom és autójogász vagyok, a párom pedig a nyomdaiparból jött, tehát semmilyen vendéglátós tapasztalatunk nem volt, ezért az elején voltak nehézségek. Beláttuk, hogy a vendéglátó szakma nem egyszerű, de folyamatosan fejlődünk és tanulunk” – mesélte Anita, akinek férjével, Szabolccsal ez az első közös vállalkozása.

 

Díjnyertes a kávéjuk

A különböző desszertek mellett hatalmas a kávékínálat is, amiket természetesen eleve laktóz- és cukormentesen készítenek. Az eddigi visszajelzések szerint nagyon finom, amit bizonyít az is, hogy díjnyertes feketével dolgoznak.

A kávé, amivel mi dolgozunk, 2018-ban nyerte meg az Év kávéja címet, és egy olyan szakmai partnerrel dolgozunk együtt, aki az év baristája díj tulajdonosa. Szívünket-lelkünket beleraktuk ebbe a helybe, és később is szeretnénk ugyanígy csinálni. Szerintem nincs jobb dolog annál, hogy egészséges, minőségi ételt adunk ebben a rohanó világban – mondta büszkén Anita.

 

SOCIAL MEDIA