Megérkezett a DoDo: a cseh startup felgyorsítaná a házhoz szállítást Magyarországon

Hírek Kiemelt

A magyar házhoz szállítási piac megújítására készül a DoDo, s ennek érdekében már több hazai városban is elérhetővé tette szolgáltatásait. A cseh startup ma ünnepli sikeres magyarországi működésének első évfordulóját. A Dodo adatvezérelt logisztikai és “utolsó 2 kilométeres” megoldása révén jelentősen javítja a szállítási feladatok teljesítésének hatékonyságát. Az extra gyors, akár félórás határidők vállalása a társaság tapasztalatai szerint kifejezetten felértékelődött a pandémiás időszakban.

 

A világjárvány következtében az e-kereskedelem minden eddiginél fontosabbá vált, a klasszikus kiskereskedelmi szereplők is ebbe az irányba mozdultak el. Az elmúlt év megmutatta, hogy nemcsak az élelmiszerek vagy a készételek szállítására van igény, hanem a fogyasztók már szinte bármilyen termékhez szeretnének könnyen és gyorsan hozzájutni online rendeléseik révén.

„A gyors és pontos házhoz szállítás fontosabb, mint bármikor. A kisebb és nagyobb vállalkozások egyaránt hatékonyabban tudnak működni, ha ezeket a feladatokat kimondottan erre szakosodott piaci szereplőkre bízzák. Új és innovatív városlogisztikai megoldásainknak köszönhetően hatékonyan, gyorsan és fenntartható módon tudjuk eljuttatni a különböző termékeket a vásárlókhoz. Tisztában vagyunk vele, hogy megbízóink megítélését nagyban befolyásolja futárjaink viselkedése, ezért nagy hangsúlyt fektetünk alapos és folyamatos képzésükre” – mondta Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője.

A DoDo egy olyan egyedi, nagyteljesítményű logisztikai platformot fejlesztett ki, amely adatvezérelt megoldásainak köszönhetően lehetővé teszi a különböző futárfeladatok teljesítésének intelligens összehangolását. A hatalmas mennyiségű beérkező információ összetett elemzése révén előzetesen kiszámítható a kereslet, a forgalmi helyzet és az optimális flottakapacitás várható alakulása. Ez pedig minden eddiginél fenntarthatóbbá teszi a házhoz szállítást, mivel az erőforrásigények pontos felmérésének köszönhetően megspórolhatóvá válnak a korábban feleslegesen megtett utak.

Az intelligens városi modell részét képző „utolsó 2 kilométeres“ szállítás azt jelenti, hogy a DoDo autói, illetve futárjai kisebb távolságokat tesznek meg. A legtöbb házhoz szállító cég általában az egy adott területre és azonos időszakra eső fuvarfeladatokat párhuzamosan több járművel teljesíti, ami nem hatékony megoldás, és egyben felesleges forgalomnövekedéssel és környezetterheléssel is jár. Ezzel szemben a DoDo a beérkező valós idejű adatok megfelelő elemzésével képes flottái optimális kihasználására, ami kedvező hatással van a városképre és környezetünkre is.

A szolgáltatás jelenleg négy európai országban, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és már Magyarországon is elérhető. Az itthoni indulás egy közel 400 000 eurós beruházás révén valósult meg. Azon hazai városok száma, ahol a DoDo kiszállítást végez, már így is impozáns, és a lista folyamatosan bővül: Budapest mellett Miskolc, Debrecen, Eger, Szolnok, Szeged, Békéscsaba, Pécs, Kaposvár, Zalaegerszeg, Szombathely, Győr, Tatabánya, Veszprém és Székesfehérvár is szerepel rajta. A cég éppen egy éve, 2020. május 11-én 9 autóval kezdte meg működését Magyarországon, s mára több mint 70 gépjárművel és 150 alkalmazottal rendelkezik. Európában a DoDo számos olyan kereskedelmi egységgel és gyorsétterem-lánccal alakított ki hosszútávú együttműködést és kísérleti projektet, mint például a Nespresso, a KFC, Pizza Hut vagy a Kifli.hu cseh anyavállalata, a Rohlik.

A DoDót 2015-ben alapították, közvetlenül a fogyasztókat kiszolgáló futárszolgálatként. 2016-ban a Michal Mensik tulajdonában lévő INVEO vásárolta fel és vette át az akkor még csak 2 autóval, 10 futárral és 5 háttérirodai alkalmazottal rendelkező vállalatot. Az akvizíciót követően alakították ki a társaság sikerét megalapozó, az “utolsó 2 kilométerre” építő B2B szállítási szolgáltatást. A DoDo tavaly a közép-európai régió második leggyorsabban növekvő vállalata lett a Deloitte Technology Fast 50 listája alapján. Saját infrastruktúrával, 600-nál is több autóval, és több mint 1200 futárral rendelkezik, az eddig kézbesített megrendeléseik száma pedig meghaladja a 4,5 milliót.

SOCIAL MEDIA