Megalakult a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete

Hírek Kiemelt

A Magyar Operatőrök Társasága (HSC), a Magyar Film- és Videovágók Egyesülete (HSE) és a Magyar Hangmérnökök Társasága (HAES) után, ez év márciusában megalakult a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete (Association of Hungarian Film Directors – AHD), amely a legalább egy, Magyarországon moziban forgalmazott többségi magyar gyártású játékfilmmel rendelkező rendezők szakmai érdekvédelmével, érdekképviseletével foglalkozik.

Az alapító közgyűlés tavasszal Kocsis Ágnest szavazta meg elnöknek, míg az ötfős elnökség további tagjai Bereczki Csaba, Enyedi Ildikó, Schwechtje Mihály és Ujj Mészáros Károly lettek. Az elnökség megbízatása két évre szól.

Az Egyesületet a nyár folyamán bejegyezték, amely azóta nyolcvanöt taggal rendelkezik.

Az Egyesület, a leghatékonyabb szakmai munkát elősegítendő, már márciusban elkezdte kidolgozni a filmfinanszírozási rendszerrel kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, a forgatókönyv-fejlesztéstől a forgalmazásig, illetve a filmrendezők számára olyan szerződési feltételeket kíván kialakítani, melyeket a Egyesület tagjai a jövőben optimálisnak, méltányosnak és követendőnek gondolnak. Az Egyesület legfontosabb céljai között a magyar filmek szakmai színvonalának folyamatos emelése és a tagok jogvédelme szerepel.

Az Egyesület csatlakozni kíván a hasonló európai szövetségeket tömörítő FERA (Federation of European Film Directors) szervezethez, amelynek jelenleg nincs magyar tagja.

A szövetség minden, a belépési feltételeknek megfelelő kolléga csatlakozását szeretettel várja.

SOCIAL MEDIA