Még a vécépapír is jól fogyott a Black Fridayen

Hírek

November 18-án délig több mint 73 ezren vásároltak az eMAG Black Friday alatt, és egy vásárló átlagosan csaknem három terméket helyezett a kosarába.

 

Az első öt óra alatt már 111 éjszakányi szállást/utazást rendeltek meg a fekete pénteki vásárlók az emag.hu-ról, és két rendelés érkezett már a befektetési célú érmére/nemesfém rúdra is. Ugyanakkor a legdrágább termék, amit délig az eMAG fekete pénteki kínálatából megrendelt egy vásárló, egy 65 colos, prémium Philips OLED okostévé, amely még a 15 százalék fekete pénteki kedvezménnyel is 999 990 forintba került.

A hétköznapi vásárlók ennél jóval olcsóbb tévéket kerestek: a tíz legjobban fogyó készülék közül csupán három modell 100 ezer forint alatti, öt modell 100-200 ezer forint közötti árú, és kettő volt drágább még Black Friday kedvezménnyel is 200 ezer forintnál.

A Black Fridayen akciózott játékok toplistáját az első órák adatai alapján a LEGO-szettek uralták, ugyanis tíz legnagyobb számban eladott játék mind ezek közül került ki.

 

Akciós áron még a vécépapír is kelendő

Idén rendkívül népszerűek voltak az akciós áron kínált, egyébként teljesen hétköznapi fogyóeszközök is: a legtöbben a nagy kiszerelésű öblítőkből rendeltek, a második legnépszerűbb termék a mosogatókapszula, de idén a top 10-ben még az óriás, 72 tekercses kiszerelésű vécépapír is bejutott az első öt óra eladásai alapján.

Az akciós állateledelek is népszerű fekete pénteki termékek voltak, ezek között a kutyaeledel erősen felülreprezentált, mivel a tíz legjobban fogyó termékből csupán kettő macskatáp.

 

A legkelendőbb háztartási nagygépek

Délig a háztartási gépek közül a legtöbb rendelés egy E energiaosztályú mosogatógépre érkezett a Black Fridayen akciózott háztartási nagygépek közül, a második legnépszerűbb termék egy D energiaosztályú felültöltős mosógép, a harmadik pedig egy ugyancsak kedvező besorolású, hőszivattyús szárítógép.

 

Okostelefonból a középkategória hódít

A tíz legnagyobb számban rendelt okostelefon között androidos és iOS-es telefonok is megtalálhatók: egyértelmű a középkategória dominanciája: például a Samsung A-sorozatának készülékei, az iPhone-okból pedig a korábbi, kedvezőbb árú 11-es és 13-as modellek kerültek be a top 10-be egy Honor és egy Xiaomi készülék mellett.

 

SOCIAL MEDIA