Meddig mennél egy új állásért?

Hírek

Zalából akár Nyíregyházáig is elmegyünk egy állásért

Folyamatosan nő a munkaerőhiány hazánkban a Profession.hu 2018 első negyedéves jelentése szerint. 17 százalékkal nőtt a hirdetést feladó cégek, valamint a feladott hirdetések száma is az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Tovább nőtt a szakmunkásokat kereső cégek száma, de a legkeresettebb munkaerő a friss jelentés szerint a betanított munkás. A növekvő hirdetésszám nem egy-egy nagy cégnek köszönhető, hanem ennyivel több vállalat hirdet az állásportálon, és keres munkaerőt a megüresedett, vagy újonnan létrejött pozíciókra. A munkavállalási szándékot és eltökéltséget ugyanakkor jól mutatja, hogy egy állásra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében akár Vas és Zala megyéből is jelentkeznek.

Nem csak Budapesten érezni a hiányt

Jelentősen (17%) növekedett a Profession.hu felületein hirdető cégek száma az év első negyedévében. Megyei szinten kiemelkedő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol a tavalyi évben több nagy beruházás is kezdődött, így kiemelkedően, 24 százalékkal nőtt a hirdetést feladó cégek száma. Szintén átlag feletti növekedés volt megfigyelhető Veszprém, valamint Zala megyében, ahol 20-20 százalékkal több cég hirdetett a vezető álláskereső portálon, mint tavaly ilyenkor. Budapesten és Pest megyében egyaránt 15 százalékos volt a változás.

Szakképzett munkaerő hiányában a betanított munkások a legkeresettebbek

A feladott hirdetések számában szintén 17 százalékos a növekedés 2017 első negyedévéhez képest. A közel 40 ezer új hirdetés jellemzően nem egy-egy nagyobb cégtől érkezett, hanem az ügyfélszám bővülés hozta magával a hirdetésszámok emelkedését. Tehát egyre több cég keres munkaerőt a betöltetlen pozíciókra.

Az első negyedévben a Fizikai, segéd és betanított munka kategória növekedése figyelhető meg. 2018 első három hónapjában 54 százalékkal több hirdetés került ebbe a kategóriába, mint 2017 év elején. A kategórián belül kiemelkedik a Betanított munkákra feladott hirdetések száma. Szakmunkában is magas a növekedés: 20 százalékkal kerestek több szakmunkást a két negyedévet összehasonlítva. A szakképzettséget igénylő pozíciók között is a Bolti eladó, pénztáros állásokkal lehet leggyakrabban találkozni. Nagyobb növekedés van még az Adminisztráció (34%), az Építőipar (34%) és a Banki szektorban (33%) is. A vendéglátás területén is növekedett a feladott hirdetések száma (40%) de itt a feladott hirdetések száma jóval alacsonyabb az előző kategóriákhoz viszonyítva. Stagnálást látni Gyártás, termelés (+3%), IT programozás (-1%), Marketing (-3%) területeken.

Kisebb ütemben nő a jelentkezések, mint a feladott hirdetések száma

A jelentkezések számának változása a hirdetések számának növekedésénél jóval visszafogottabb, 7 százalék mindössze. Fizikai, segéd és betanított munka területén 28 százalékos a növekedés, ami a kereslettel párhuzamosan mozog, de még mindig kisebb a jelentkezések számának emelkedése, mint amilyen ütemben a meghirdetett állások száma növekszik. Szintén együtt mozog a kereslet és kínálat a Vendéglátás kategóriában ahol 37 százalékkal több jelentkezés történt, mint tavaly ilyenkor. IT és a Gyártás, termelés szektorban jelentkezéseket tekintve is stagnálás mutatkozik. Ugyanakkor a Mérnök kategóriában 19%-kal növekedett a pályázók száma, és ugyanennyivel növekedett az új hirdetések száma is.

A legtöbbet megpályázott pozíciók között a tavalyi első helyről idén visszaszorult a harmadik helyre Területi képviselő állásokra beadott jelentkezések száma. A legtöbben idén – a megnövekedett hirdetésszámból adódóan is – a Betanított munka pozíciókra pályáztak. Még mindig a második legvágyottabbak az Adminisztratív, irodai munkák, illetve továbbra is népszerűek a Bolti eladó, Pénztáros állások is.

Nem csak Budapest a vonzó

Hazánkban a humán erőforrás hiányában országon belül nagy az eltérés, míg Nyugat-Magyarországon gyakorlatilag nincs munkanélküliség, addig a keleti országrészben eléri a 8-9 százalékot, ami az alacsony mobilitási hajlandóságnak is köszönhető. Ugyan a pályázók fele továbbra is a budapesti állásokra, vagy budapesti állásokra is jelentkezik, de nagy érdeklődés figyelhető meg a Győr-Moson-Sopron megyében valamint a Bács-Kiskun megyében meghirdetett pozíciókra is.

Győr-Moson-Sopron megye a győriek mellett (67%) vonzó például a Komárom-Esztergom megyeiek (7%) számára is, de közel ugyanennyien érdeklődnek Budapestről (5%) és Veszprém megyéből (5%) is.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei állásoknál a jelentkezők 81 százaléka a megyéből érkezik, ugyanakkor a budapestiek 3 százalékát, vagy akár Zala megyében élőket (1%) is érdekelné egy munka Szabolcsban. A nagyobb mobilitási hajlandóság részben segíthetne áthidalni az ország különböző régiói közötti különbségeket. Az alacsony hajlandóság ugyanakkor csak részben szocializációs kérdés, sokszor infrastrukturális probléma is. Az ingázás sokszor csak nehezen megoldható, illetve gazdasági szempontokat figyelembe véve sem biztos, hogy egy másik országrészben annyival többet fizet egy munka, hogy megérje kigazdálkodni az albérlet és az utazási költség jelentette plusz terheket.

Középfokú végzettséggel rendelkezőket keresik a legtöbben

Feltehetően a Betanított munkára megnövekedett igényből adódóan a legtöbb hirdetésben középiskolai végzettséget várnak a munkáltatók (34%) ezt követi a főiskola (30%), a szakiskola/szakmunkás (25%), az általános iskola (8%) és végül az egyetemi végzettséget elváró állások (3%). Ezen a területen jelentős átrendeződés nem történt a tavalyi évhez képest.

SOCIAL MEDIA