Már 17 hazai színház kötelezte el magát a fenntartható jövő mellett

Hírek Kiemelt

Újabb 7 színház, ill. produkciós iroda csatlakozott a Jövő Nézőiért – Zöld Színházi Projekthez, melyet a Miskolci Nemzeti Színház még az előző évad elején indított el, azzal a határozott céllal, hogy minél több színház számára alapvetés lehessen a környezettudatos gondolkodás a közeljövőben. Az öko-tudatos színházi társulás célja a szemléletformálás, és minél több zöld programban való részvétel; környezettudatosságra törekvés az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén; újrahasznosításra törekvés a művészeti kivitelezés során; együttműködés zöld szervezetekkel, cégekkel ill. közös zöld színházi programok megvalósítása, és közös fellépés egy öko-tudatos színházi szakmai szervezet létrehozásáért.

 

A szeptember végén létrehozott szakmai társuláshoz másfél hónap alatt újabb 7 intézmény csatlakozott: a Manna Produkció, a Budaörsi Latinovits Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Budapest Bábszínház, a MU Színház, a Centrál Színház, és a Városmajori Szabadtéri Színpad.

Papp Endre színművész, A Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt vezetője szerint „a kezdeményezés erejét és az ügy tisztaságát mutatja, hogy egyre több kulturális intézmény keresi a zöld színházi társulás lehetőségét. Szemléleti és technológiai forradalom küszöbén állunk, minden döntésünkkel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy ezt a fejlődést az öko-tudatosság mentén érjük el. A színház közösségi tér, így közege lehet ennek a folyamatnak, segítséget adhat eligazodni a fenntartható életmód elérésében, – példát mutathat már azzal is, ha a környezettudatosság mentén, és az erőforrásainak leghatékonyabb felhasználásával van működtetve. Felelősségünk van abban, hogy az edukáció és a szemléletformálás segítségével a zöld gondolkodás a mindennapjaink részévé válhasson, – a háztartásoktól a munkahelyek üzemeletetéséig, a legszélesebb társadalmi körben. Továbbra is várjuk azoknak a színházaknak és intézményeknek a jelentkezését, amelyek elkötelezettek környezetünk és az egészségünk védelme iránt! Ebben segítségünkre lesznek Zöld Nagyköveteink, akik a projektért intézményi szinten felelősek. A mostani példaértékű összefogással közösen igyekszünk tenni a jövő (és a jelen) nézőiért!”

 

A 7 újonnan csatlakozó Zöld Színház és Zöld Nagyköveteik:

 

Manna Produkció – Gáspár Anna és Molnár Anna

Budaörsi Latinovits Színház – Bohoczki Sára és Páder Petra

Trafó Kortárs Művészetek Háza – Csikós Lujza és Szalipszki Judit

Budapest Bábszínház – Pethő Gergő

MU Színház – Erős Balázs

Centrál Színház – Pokorny Lia

Városmajori Szabadtéri Színpad – Kis-Kovács Luca

 

Az első körben csatlakozott Zöld Színházak:

Bartók Kamaraszínház, Csiky Gergely Színház Kaposvár, JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház – Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE Produkció), Katona József Színház, Kultkikötő, Miskolci Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Rózsavölgyi Szalon, Szentendrei Teátrum, Stúdió K Színház

 

CSATLAKOZÁS A Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekthez

Öko-tudatos színházi együttműködés

A Miskolci Nemzeti Színház a 2019/2020-as évadtól Magyarországon egyedülálló öko-tudatos színházi programot indított saját intézményén belül, és egy ezzel kapcsolatos együttműködést kezdeményezett a magyar színházak körében, hogy példaértékű összefogással közösen lehessen tenni a jövő (és a jelen) nézőiért.

A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek megismerhették a Jövő Nézőiért – zöld színházi nyitott projektet, és annak alapvetéseivel egyetértettek. Meggyőződésünk, a színház a szemléletformálás fóruma, élen kell járnia jelentős közösségi ügyek elindításában, támogatásában. Azt is gondoljuk: együtt még többet tehetünk a jövőért. Tudjuk, lehetetlen 100 százalékban zöldnek lenni. De bevált jó módszerek – környezetkímélőbb, fenntarthatóbb gyakorlatok elfogadása – segíthetnek mindnyájunkat abban, hogyan tudnánk mégis minden nap környezettudatosabban gondolkodni, és fellépni az egészség és az egészséges életmód védelmében.

Fontosnak tartjuk, hogy a Miskolci Nemzeti Színház országosan szándékozik kiterjeszteni az öko-tudatos színházi projektjét, és az úgynevezett zöld intézménnyé válásának útját szeretné mintaként továbbadni a környezet-, és egészségvédelem iránt elkötelezett kulturális intézmények számára azzal a céllal: hogyan lehet a meglévő erőforrásokat a leghatékonyabban kihasználni.

Elfogadjuk a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt 4 alapcélját:

  • szemléletformálás, minél több zöld programban való részvétel
  • környezettudatosságra törekvés az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén, újrahasznosításra törekvés a művészeti kivitelezés során
  • együttműködés zöld szervezetekkel, cégekkel
  • közös zöld színházi programok megvalósítása, közös fellépés egy öko-tudatos színházi szakmai szervezet létrehozásáért

 

A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek kinyilvánítják:

  • a színházi működés minden területén olyan megoldásokat szükséges találni, amelyekkel tehetünk a környezetünkért
  • az együttműködés során közösen dolgoznak a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt megvalósulásán, annak fejlesztésén, és szakmai tudásukkal, erőforrásaikkal lehetőségükhöz mérten segítik a program célkitűzéseinek teljesülését
  • kölcsönösen promotálják a megvalósulás érdekében végzett közös tevékenységet
  • rendszeres időközönként egyeztetnek zöld színházi folyamataikról
  • félévente megvizsgálják a célok megvalósulását
  • segítik egymást projektjeik megvalósulásában, és hogy mások is megismerjék a közösségi Jövő Nézőiért programot

 

A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek közös standardként határozzák meg a következő pontokat:

 

  • törekednek a jelmezek, bútorok, díszletelemek, kellékek újrafelhasználására
  • vállalják minden intézményben egy ún. Zöld Sarok létrehozását, amit környezettudatos, és fenntartható grafikákkal és hírekkel látnak el, vagy elektronikus módon Zöld Percek formájában rendszeres időközönként vetítik ezeket
  • Zöld Nagykövetet neveznek ki, aki a projektért felelős minden intézményben
  • csatlakoznak a New York-i Broadway Green Alliance-hez
  • törekednek a környezettudatos energetikai fejlesztések megvalósulására
  • bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést az intézmény teljes területén, és egyéb gyűjtőpontokat hoznak létre a közönség, vagy az üzemi terekben, úgy mint: használt nyomtatópatron-, üveg-, mobiltelefon-, fénycső- és elemgyűjtőedények
  • legalább évi két alkalommal hirdetnek meg vagy vesznek részt környezettudatos akciókon, rendezvényeken
  • törekednek a textilanyagok újrafelhasználására és partnereik segítségével a textilfelhasználás csökkentésére
  • törekednek az öko-tudatos higiéniai szerek és sminkeszközök használatára
  • törekednek a papírfelhasználás csökkentésére
  • részt vesznek a közösségi közlekedés népszerűsítésében
  • online felületet hoznak létre zöld programjaik és fejlesztéseik számára

 

Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt nevében:

Papp Endre

színművész, projektvezető

 

Együttműködő intézmények:

Miskolci Nemzeti Színház

Manna Produkció

Budaörsi Latinovits Színház

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Budapest Bábszínház

MU Színház

Centrál Színház

Városmajori Szabadtéri Színpad

 

Budapest, 2020. nov.20.

SOCIAL MEDIA