Magyarország egyik legnagyobb automatizált logisztikai központját építi fel az eMAG-Extreme Digital

Hírek

A fejlesztést az eMAG-Extreme Digital rohamosan növekvő kínálata önmagában is indokolja, hiszen az eMAG.hu webáruházban mostanra csaknem 4 millió fajta termék található.

 

Az ágazat, a digitális gazdaság talán leginkább látható szegmense ugyanakkor nemzetgazdasági jelentőséggel is bír, ennek köszönhetően új raktárbázis a Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatásával, az eMAG-Extreme Digital 30 milliárd forintos saját invesztíciója révén valósul meg. A beruházás amellett, hogy tovább erősíti a vállalat és több ezer magyar kereskedői partnere szerepét a magyar e-kereskedelmi piacon, munkahelyeket is teremt a régióban: az eMAG-Extreme Digital az első évben mintegy 350 ember számára biztosít majd munkalehetőséget, de a vállalat várakozásai szerint négy éven belül várhatóan 600 főre bővülhet majd az itt dolgozó logisztikai munkatársak száma – írják.

A Dunaharasztiban épülő 117 ezer négyzetméteres alapterületű logisztikai központ jóval nagyobb lesz az itthon jelenlévő online kereskedők hasonló létesítményeinél, az offline szereplők körében is előkelő helyen szerepel majd új raktárbázisával az átadását követően. A létesítmény jelentős alapterületére tekintettel elengedhetetlen, hogy számos ultramodern robotizált megoldásokkal segítsék az itt dolgozók munkáját, hiszen nem csak magyarországi, de hat további piacra (horvát, szlovén, szlovák, osztrák, német, cseh) is szállítanak majd innen termékeket.

A saját logisztikai központ felépítésén túl eMAG-Extreme Digital több mint 5 milliárd forint értékben ruház be olyan, magas fokú automatizációt kínáló logisztikai eszközök beszerzésébe is, amelyek alkalmazásával tovább gyorsulhat a rendelések kiszolgálása. „Jelentős fejlődésen ment keresztül a magyarországi e-kereskedelmi szektor az elmúlt években: a hazai vásárlók elvárásai is egyre magasabbak, nem akarnak napokig várni egy termék érkezésére, gyorsabb és kényelmesebb átvételre vágynak. Annak köszönhetően, hogy május eleje óta egységesen az eMAG.hu platfromon kínáljuk a teljes szolgáltatási és termékportfóliónkat, lehetővé tette, hogy a technikai és logisztikai fejlesztésekre nagyobb fókuszt helyezzünk. Hamarosan következő fokozatba kapcsoltunk a logisztika terén, és egy minden eddiginél nagyobb raktárbázist építünk ki, hogy minél hatékonyabb, gyorsabb és magasabb minőségű szolgáltatást nyújthassunk a vásárlóinknak. Az új raktárbázis révén nem csupán az eMAG-Extreme Digital saját rendeléseinek kiszolgálása gyorsulhat tovább, hanem annak a több mint hatezer magyarországi és régióbeli vállalkozásé is, amelyek az eMAG Marketplace piactéren kínálják termékeiket és szolgáltatásaikat a hazai vásárlóknak. Beruházásunkkal a hazai kisvállalatokat is segítjük abban, hogy profi internetes kereskedővé válva versenyképesek maradjanak a régiónkban terjeszkedő külföldi online óriásokkal szemben” – mondta el Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezetője az új bázis bejelentése kapcsán megrendezett sajtóeseményen.

 

SOCIAL MEDIA