Magyar Telekom: Lányok Napja Debrecenben

Hírek Kiemelt

Április 28-án, a Lányok Napján közel száz gimnazista lány vett részt a Magyar Telekom Csoport programján a debreceni KraftLabban, ahol látványos bemutatók és szakértői beszélgetések mentén ismerkedhettek meg az informatikai és műszaki pálya szépségeivel.

Kutatások szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen Magyarországon, holott a tehetséges szakemberekre számos szektorban óriási szükség van. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, ha a pályaválasztás előtt álló lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki szakirányokat, mint fiú társaik. A Nők a Tudományban Egyesület által elindított Lányok Napja kezdeményezés célja, hogy megfordítsa a lányok pályaválasztási szokásaiban uralkodó trendet, és figyelmüket ráirányítsa a természettudományi, technológiai, mérnöki és informatikai lehetőségek felé.

A kezdeményezéshez a Magyar Telekom és a T-Systems is örömmel csatlakozott. „A Lányok Napja kezdeményezésben való részvétellel azt szeretnénk üzenni minden fiatal tehetségnek, hogy lehetőségeik korlátlanok, bátran kísérletezzenek, hogy megtalálják azt az irányt, melyben szakmailag kiteljesedhetnek. Vezetői példaképekkel és izgalmas digitális megoldások bemutatásával szeretnénk megmutatni a fiatal lányoknak a technológiai terület szépségeit, sokoldalú lehetőségeit, bízva abban, hogy vonzó lesz számukra ez a pálya.” – mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere.

A Magyar Telekom Csoport elkötelezett a sokszínűség és esélyegyenlőség megteremtéséért, melynek eredményeként a felsővezetésben egyedülálló módon kiegyenlített a nők és a férfiak aránya, nőtt a női vezetők száma és egyre több a női kolléga műszaki területen.

A vállalat szakemberei a debreceni KraftLab-ban várták azon 15-20 év közötti, gimnazista vagy egyetemista lányokat, akiket érdeklődnek aziránt, milyen feladatai vannak a távközlési, műszaki, IT szakembereknek, akik a Telekom hálózatának építésén, fejlesztésén dolgoznak és üzemeltetésével foglalkoznak. A résztvevőket Kovács Róbert, a Telekom vezetékes hálózatfejlesztéséért felelős igazgatója köszöntötte, majd a program során a vezetékes hálózatfejlesztéssel, üzemeltetéssel és az IT területtel ismerkedhettek meg a résztvevők, szakemberek vezetésével. A beszélgetések mellett látványos bemutatókkal is készültek a szervezők: a gimnazisták a virtuális valóság és a Microsoft Hololens segítségével szemlélhették meg a Telekom vezetékes hálózatát, valamint exkluzív körbevezetésen vehettek részt a szolgáltató optikai kábelközpontjában, amely a megye vezetékes lefedettségét biztosítja.

 

 

SOCIAL MEDIA