Magyar sikerek az amerikai Mr. Olympián

Hírek

Az Orlandóban megrendezett Mr. Olympián – amely a bothúzók nem hivatalos világbajnoksága volt egyben – hat övet osztottak ki, ezek közül pedig három is magyar versenyzőhöz került.

 

„Nem láttunk előzetes nevezést, de mégis dobogóesélynek számítottam magunkra” – kezdte meg az értékelést Deli Tamás a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére. A 46 éves csapatvezető felidézte, hogy egy éve Véró Alexszel utazott ki a rangos eseményre, de 27 éves társa akkor nem tudta megmérettetni magát, ugyanis négy nappal korábban leszakadt a bal combfeszítő izma.

Hosszú lábadozás közben lelkileg nagyon összetörtem és kérdéses volt, hogy vissza fogok-e még térni valaha a versenysporthoz…” – jelentette ki Véró Alex, akinek gyermekkori álma vált valóra, hogy a Mr. Olympián megnyerte az abszolút kategóriát.

„Szerettem volna a tavalyi harmadik helyet legalább megőrizni. Áhított cél volt az öv megszerzése. A sorsolásnál szerencsém volt, az elődöntőben és a fináléban találkoztam keményebb ellenfelekkel. A kirgiz riválisomat 2-0-ra vertem, a döntőben pedig azzal a kanadaival találkoztam, akitől korábban mindkétszer kikaptam. Nagy fókuszban voltam, így sikerült visszavágni” – folytatta a 46 éves Deli Tamás, aki nem sokkal később a profi felhúzók nyílt kategóriájában is megmérettette magát. A 300 kg-os teljesítménye így egy szenzációs ezüstéremhez volt elég.

Három magyar hölgy is Delivel és Véróval tartott az Amerikai Egyesült Államokban megrendezett viadalra, s ők sem maradtak adósak a szép eredményekkel. Csordás Cintia a -70 kilogrammos kategóriában lett második.

A +70 kilogrammos kategóriában pedig már a döntő előtt biztos volt a magyar siker, lévén ott Balogh Dóra és Szőcs Petra nézett farkasszemet. A finálé végül az elsőéves bothúzó Balogh sikerét hozta.

„Kis létszámú csapattal érkeztünk, így álomszerű, hogy a hat övből hármat mi vihetünk haza” – zárta szavait Deli Tamás.

A magyar bothúzó válogatottra hamarosan újabb fontos megmérettetés vár, ugyanis november végén 18-20 fős létszámmal készülnek részt venni a hónap végén esedékes Európa-bajnokságon.

 

SOCIAL MEDIA