Magyar Lízingszövetség: Pluszt pénz a villanyautókra – az elektromosok ellenállnak a válságnak

Hírek Kiemelt

Segíti a villanyautók elterjedését, hogy a tisztán elektromos járművek megvásárlásához adható támogatási keretet 882 millió forinttal  kibővítette a kormány, így minden pályázó hozzájuthat a dotációhoz – közölte a Magyar Lízingszövetség, amely üdvözöl minden olyan programot, amelyek segítségével korszerűsödhet a magyarországi járműpark. A villanyautók egyébként válságállónak bizonyultak eddig, részben az állami támogatásoknak köszönhetően. Az uniós piacokon ugyanis 155 ezer tisztán elektromos autó kelt el az első félévben, ami 40 százalékos emelkedésnek felel meg, miközben a teljes piac 38 százalékkal zsugorodott. Magyarországon pedig 25 százalékkal több villanyautó kelt el.

 

Mindenki megkaphatja az állami támogatást:  a kormány döntése alapján ugyanis 882 millió forinttal megemelik a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően korábban benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet. A döntés érthető annak fényében, hogy az első körben 5 milliárd forintos keretösszeg nagyon hamar elfogyott.

A személyautó- és járműfinanszírozásban kulcsszerepet vállaló lízingcégeket tömörítő Magyar Lízingszövetség szerint örömteli a keretemelés, a pályázat ugyanis hozzájárul a környezetbarát autópark kialakításához,  és részben kompenzálja a koronavírus-járvány negatív járműpiaci hatásait.

 

Válságálló villanyautók

“Az idei első félévben az uniós piacokon éves összevetésben 38 százalékkal csökkentek az újautó-eladások. Ezzel szemben a tisztán elektromos személyautók piaca 40 százalékkal bővült, ami összesen 155 ezer darabos értékesítést jelentett” – idézte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) adatait Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.  Hozzátette: Magyarországon 1002 darab új villanyautó kelt el az év első hat hónapjában, ami 25 százalékos emelkedésnek felel meg. Ezzel szemben az összeladások alapján az első félévben 25 százalékkal csökkentek, ami közel 56 ezer új személyautó eladását jelentette.

A Lízingszövetség összefoglalójából kiderül továbbá, hogy az uniós autópiacon az első félévben már 4,7 százalékos volt a tisztán elektromos autók részesedése, szemben az egy évvel korábbi  1,7 százalékkal, valamint a korábbi évekre jellemző marginális részesedéssel. A szakember szerint fontos kiemelni, hogy a pandémia miatt jelentősen, 38 százalékkal csökkentek az eladások, ám így is látványos az elektromos autók térnyerése.

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy az villanyautó-vásárlási program mellett szintén segíti az elektromobilitás térnyerését az állami Zöld Busz Program, ennek keretében tíz év alatt az állam 36 milliárd forintos biztosít a villanybuszok beszerzésére. Ennek köszönhetően egy évtized múlva a nagyvárosokban közlekedő buszok akár fele elektromos hajtású lehet.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a keret nagyon gyors kimerülése is jelezte, hogy a mostani feltételek mellett komoly igény mutatkozik az elektromos autókra és ezért a pályázat minél előbbi újranyitására lenne szükség egy emelt kerettel.

SOCIAL MEDIA