Magyar Lízingszövetség: Már 10 milliárd felett a nagycsaládosok hétüléses autója

Hírek Kiemelt

Az idén összesen 3580 darab új, hétüléses autó megvásárlására kötöttek lízingszerződést az államilag támogatott program keretében – közölte a Magyar Lízingszövetség. Ezzel a lízingcégek által finanszírozott összeg átlépte a 10 milliárd forintos határt. A program tavaly júliusi indulása óta 5398 autó került az érintettekhez, az egy-egy autóra jutó átlagos lízingösszeg pedig 2,9 millió forintot tett ki.

 

Szintet léptek az állami támogatással új, hétüléses autót lízingfinanszírozás keretében vásárló nagycsaládosok. Novemberben ugyanis az általuk idén igénybe vett finanszírozott összeg meghaladta a 10 milliárd forintot – közölte a Magyar Lízingszövetség. Ebben az évben egészen pontosan 10,54 milliárd forint forrást biztosítottak a lízingcégek összesen 3580 darab autó megvásárlásához.

 

„Milliárdok hét ülésen”

A nagycsaládosok számára elérhető autóvásárlási program keretében az állam az új hétüléses autókhoz a vételár felét, maximum 2,5 millió forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a három- vagy több gyermeket nevelő családoknak. A program tavaly júliusi indulása óta pedig összesen 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait a Lízingszövetség tagvállalatai” – mondta Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára.

A friss adatokból kiderül, hogy idén május óta az egy-egy autóra jutó átlagos lízingösszeg meghaladta a 3 millió forintot. „Tavaly július óta pedig az egy autóra jutó átlagos finanszírozott összeg pedig 2,92 millió forintot tett ki” – tette hozzá a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

A program iránti érdeklődés folyamatosan magas: 2020 második felében a megkötött szerződések és a leadott kérelmek száma havonta jellemzően 250 – 300 darab körül alakult, ami azt jelzi, hogy a koronavírus második hulláma kevésbé érezteti hatását ezen a területen.

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy a legtöbb finanszírozási kérelmet továbbra is pozitívan bírálják el a lízingcégek. A program rajtja óta az igénylők mindössze 5 százalékánál nem került sor a szerződéskötésre.

A Magyar Lízingszövetség egyúttal közölte, támogat minden olyan kezdeményezést – a nagycsaládosok autóvásárlási programja mellett például a tisztán elektromos autókhoz biztosított kedvezményeket – amelyek elősegíti, hogy korszerűbb, környezetbarátabb járművek fussanak a magyar utakon.

SOCIAL MEDIA