Libri: legyünk büszkék kortársainkra

Hírek Kiemelt

A Libri április és május között arra buzdítja az olvasókat, hogy ismerjék meg a kortárs magyar szerzőket és szavazzanak rájuk. A 2016-ban alapított Libri irodalmi díjak tavaszi kampánya a döntőbe került tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra és szerzőikre hívja fel a figyelmet, a fő kreatívot Edward Hopper Éjjeli baglyok című festménye ihlette. Március végétől már a közönség is szavazhat, és kiválaszthatja kedvencét a döntősök közül.

A Libri a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának az olvasás népszerűsítését tartja, ezért hozta létre 2016-ban a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakat idén ötödszörre adják át, a díjazottak 2-2 millió forint jutalmat és 30-30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

A Libri irodalmi díjak kampánya a magyar irodalom sokszínűségét és igényességét mutatja be, felhívja a figyelmet arra, hogy a ma megjelenő magyar irodalmi alkotások olyan kiemelkedő minőséget képviselnek, hogy a mindennapjaink részét kell, hogy képezzék. A Libri nemcsak a nyerteseket, de mind a 10 döntőbe került szerzőt mindennapjaink sztárjaiként, könyveiket a jövő klasszikusaiként mutatja be.

A kampány során két fő kreatív jelenik meg. A Libri irodalmi díjak már „megszokott” csoportképe – ahogy eddig minden évben – idén is megújult, ezúttal Edward Hopper 1942-es festménye, az Éjjeli baglyok ihlette a döntős szerzőket bemutató fő kreatívot. A másik elem a 10 döntős könyv fotója, ezen kívül találkozhatunk még a szerzők portréival és a könyvek hangulatát művészi módon visszaadó image-fotókkal is. 2020-ban egy eddig soha nem használt kreatív felületen is kommunikálják a kampányt: egy innovatív megoldásnak köszönhetően négy budapesti villamosmegállóban a napfény és az árnyékok összjátéka hirdeti a Libri irodalmi díjakat és a 10 döntős szerzőt. A Libri irodalmi díjak kampánya nemcsak a szerzők neveivel és műveik címeivel dolgozik, hanem részleteket és idézeteket is bemutat a művekből, bízva abban, hogy egy-egy jól eltalált és szívhez szóló idézettel többeket meg tud szólítani.

 

A 10 döntős mű:

Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete, Barnás Ferenc Életünk végéig című regénye, Bodor Ádám Sehol címmel megjelent novellái, Darvasi László Magyar sellő című regénye, Grecsó Krisztán Vera című regénye, Láng Zsolt Bolyai című regénye, Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötete, Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című regénye, Tóth Krisztina Fehér farkas című novelláskötete, Závada Pál Hajó a ködben címmel megjelent regénye.

Szavazni a http://www.libri.hu/irodalmidij/ oldalon lehet, a szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők. A könyvcsomagok mindegyike a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből áll össze.

SOCIAL MEDIA