Lezárult a Pick és a Szegedi Tudományegyetem közös projektje

Hírek

A négy évig tartó projekt – mely Szegeden, a Pick Szeged Zrt. Szabadkai úti telephelyén és a Szegedi Tudományegyetem tagintézményeiben valósult meg – összesen hét alprogramot foglalt magában.

 

A konzorcium tagjai a projekt során vizsgálták többek között a különféle szalámi-húsalapanyagok vízleadási dinamikáját, azt, hogy a darabolt húsok eltérő mérete hogyan hat a vízelvételre, valamint az eltérő testtáji húsok víztartalmának optimális értékeit is. A program keretében felépítésre került egy penészes szalámi füstölő és érlelő kis tesztüzem is a Pick Szeged Zrt. központi telephelyén, ahol számos füstölési eljárást vizsgáltak meg a vállalat szakértői és az egyetem kutatói a füstölési folyamat optimalizálása céljából.

A kutatás-fejlesztési projekt kitért a szalámik specifikus, egyedi penészkultúrájának teljes körű vizsgálatára is. Ennek az alprojektnek köszönhető, hogy a vállalat biztosítani tudja, hogy a jövőben az új szalámiüzemben gyártott penészes szárazárui is ugyanazt a kiváló minőséget képviselik, illetve ugyanazt az ízélményt nyújtják majd, mint amit a most gyártott közkedvelt termékei.

A program olyan csomagolásfejlesztési projekteket is magában foglalt, amelyeknél elsődlegesen a fenntarthatóságra helyeződött a hangsúly.

A konzorcium tagjai foglalkoztak a húskészítmények eltarthatóságának növelésével, valamint új, magasabb hozzáadott értékű húskészítmények kifejlesztésével, azok előállítási technológiájának kidolgozásával is.

A támogatott K+F projektben a szakemberek a termékelőállítás valamennyi szakaszában végeztek vizsgálatokat, fejlesztéseket, sikerrel dolgoztak ki új eljárásmódokat, mindezzel pedig – a termékek már jól megszokott kiemelkedő minőségét megőrizve – tovább növelték a gyártási folyamatok hatékonyságát – írják.

 

SOCIAL MEDIA