Leo Messi könnyek között búcsúzott Barcelonától

Hírek Kiemelt

Csütörtökön este jelent meg az FC Barcelona honlapján a hír, hogy a felek kifejezett szándéka ellenére sem tudták meghosszabbítani a futballista több mint egy hónappal ezelőtt lejárt szerződését. Bár Messi és a klub a megállapodott (volna), az eladósodott Barca anyagi helyzete sokkal rosszabb, mint amit a Liga szabályai lehetővé tesznek.

 

A bejelentés óta maga  a labdarúgó nem szólalt meg, így a vasárnapp 12 órára meghirdetett sajtótájékoztató világszerte nagy érdeklődés keltett. A helyszínen, a Barca sajtóközpontjában viszonylag kevesen voltak, bizonyára egészségügyi okokból (is), hiszen mindenki maszkot viselt. A első sorban Laporta elnök ült, mellette Messi felesége és három gyermeke, hátrább Koeman edző és Messi csapattársai.

Most először hallottuk Leo Messi saját szájából a kijelenést, hogy 21 év után valóban távozik a klubtól. Igaz, a bejelentésre pár másodpercet várni kellett, mert a láthatóan megrendült világklasszis nem tudott megszólalni. A feleségétől kapott zsebkendővel törölgette a szemét, majd könnyeit nyelve, remegő hangon közölte, hogy valóban elmegy. Felidézte, mennyi mindent kapott a klubtól, a várostól, a szurkolóktól, és többször elmondta, hogy vissza fog térni, mert ez az otthona.

A kamera többször megmutatta a csapattársakat is, akiknek a megrendülése szintén nyilvánvaló volt. A maszkban is látszott, hogy a régi harcostársak, Busquets, Jordi Alba, Piqué, Sergi Roberto szeme is könnyben úszik.

Messi bejelentését követően a megjelentek percekig állva tapsoltak.

Ezután az újságírók kérdezhettek, és kérdeztek is. A kérdések (és válaszok) zöme nem jutott túl az ilyen helyzetekben gyakori banalitásokon, mit érzel most, ez-e apályafutásod legnehezebb pillanata, mit adott neked a klub. Azt senki sem kérdezte meg, amire valószínűleg mindenki a leginkább kíváncsi lett volna – hogyan tovább? Csak egy újságíró érdeklődött, miért is jelent meg nemrég egy fotó, amelyen a PSG-ben futballozó barátaival látható. Az újságíró elkerülte a direkt kérdést, Messi is a direkt választ, csak arról beszélt, hogy a Párizsban játszó barátai felkeresték a házában és jól érezték magukat.

De az utolsó nyitott kérdésre valószínűleg hamarosan választ kapunk. A PSG állítólag keddre kibérelte az Eiffel-tornyot. Valami fontosat akarnak bejelenteni.

 

 

Fotó: BarcaTV screenshot

 

 

SOCIAL MEDIA