Lemondott pozíciójáról Sheryl Sandberg, a Facebook anyavállalata, a Meta második számú vezetője

Karrier Kiemelt

Sandberg 14 éven át volt a közösségimédia-óriás vezérigazgatója. 2008-ban, négy évvel a Facebook piacra lépése előtt igazolt át a Google-től.

 

„Amikor 2008-ban elvállaltam ezt a munkát, azt reméltem, öt évig a pozícióban maradok. Tizennégy évvel később itt az idő, hogy elkezdjem írni életem új fejezetét” – tette közzé Facebook-oldalán. Sandberg a Facebook, ma Meta, hirdetési üzletágát vezette, és az volt a dolga, hogy az egy évente több mint százmilliárd dollárt hozó gépezetté váljon.

A cég második legismertebb arcaként Mark Zuckerberghez hasonlóan megosztó személyiség lett belőle, miután napvilágra került, hogy egyes üzleti döntései hogyan segítették a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd terjedését.

A technológiai iparág egyik legfontosabb női vezetőjeként gyakran érte kritika, hogy miért nem tesz többet a nőkért, valamint a Facebook-termékek által megkárosítottakért – írja a 24.hu. Különösen az indulás éveiben különbözött élesen Zuckerbergtől abban, hogy könnyedén képezett hidat a technológia, az üzlet és a politika világa között, ám Zuckerberg azóta, részben a több kongresszusi meghallgatáson edződve, behozta a hátrányt.

 

Fotó: Facebook

 

SOCIAL MEDIA