Lemondott a Vodafone vezérigazgatója

Karrier Kiemelt

Távozik pozíciójából Nick Read, a Vodafone vezérigazgatója, miután négy év alatt 44%-kal csökkent a társaság részvényeinek árfolyama. “Itt az ideje, hogy átadjam a vezetést” – mondta.

 

Nick Read négy év után mondott le a Vodafone vezérigazgatói tisztségéről, helyére Margherita Della Valle, a vállalat pénzügyi vezetője került átmenetileg – írja a The Times.

A brit távközlési óriásvállalat részvényei Read 2018-as kinevezése óta 44 százalékkal estek, és a csoport a múlt hónapban csökkentette egész éves kilátásait, miután Read bejelentette, hogy 1 milliárd eurót kell megtakarítania – többek között munkahelyek megszüntetése révén -, és Európa-szerte emelnie kell az árakat.

Egyetértettem az igazgatótanáccsal abban, hogy itt az ideje átadni a vezetést egy új vezetőnek, aki a Vodafone erősségeire építhet, és megragadhatja az előttünk álló jelentős lehetőségeket” – mondta Read, aki hónap végén távozik posztjáról, viszont március végéig az igazgatótanács tanácsadója marad.

A vállalat szerint Della Valle “felgyorsítja a vállalat stratégiájának végrehajtását a működési teljesítmény javítása és a részvényesi értékteremtés érdekében“. Az uzlet.hu cikke szerint hozzátették, hogy az igazgatótanács elindította az új állandó főnök megtalálásának folyamatát. Della Valle megtartja a csoport pénzügyi igazgatói posztját is.

Xavier Niel, a milliárdos francia távközlési befektető szeptemberben 2,5 százalékos részesedést szerzett a vállalatban, és azt mondta, hogy “lehetőség van a Vodafone lábnyomának racionalizálására és az infrastrukturális eszközök szétválasztásának felgyorsítására“, valamint a nyereségesség javítására.

Read a Vodafone és a rivális Three brit mobilrészlegének egyesüléséről szóló tárgyalások folytatásával egy időben távozik – teszik hozzá.

 

Fotó: Wikimedia Commons

 

SOCIAL MEDIA