Lakatos Zsófia a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja lett

Karrier Kiemelt

Elnökségi tagjává választotta a Levegő Munkacsoport Lakatos Zsófiát, aki közel egy évtizede támogatja tanácsaival a környezetvédelmi civil szervezet munkáját.

 

Lakatos Zsófia a Magyar PR Szövetség korábbi elnöke és az Emerald Public Relations ügyvezetője. Kommunikációs munkája mellett 15 éve foglalkozik vállalati felelősségvállalással, nemzetközileg jegyzett fenntarthatósági szakértő, egyetemi óraadó, rendszeres előadója a témában rendezett konferenciáknak. 2008-ban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium „Tehetsz rá vagy tehetsz ellene” kampányának pr-vezetője volt, 2013-ban Londonban szakkönyve jelent meg „Corporate Social Performance in Emerging Markets – Sustainable Leadership in an Interdependent World” címmel. Ugyanebben az évben az országban elsőként kapta meg a Fenntarthatóság Szakmai Követe díjat. 2016-ban ügynöksége felelt a Médiunió „Nem nehéz” című környezetvédelmi kampányának pr-feladataiért. A Budapest Klub Global Executive Council alelnöke, a Superbrands, Magyar Brands és Green Brands zsűritagja.

Megtiszteltetés, hogy Lukács András elnök rám gondolt, amikor megüresedett egy elnökségi tagi hely a szervezetnél. Úgy gondolom, nem létezik ma nagyobb kihívás az éghajlatváltozásnál. Az, amit a környezettel tettünk és teszünk, egyre láthatóbban van hatással a mindennapjainkra. Kötelességünk vigyázni a természetre és visszafordítani a kárt, amit az emberiség már eddig okozott.” – mondta el Lakatos Zsófia a kinevezés kapcsán.

Lakatos Zsófia tíz éve támogatja a Levegő Munkacsoport munkáját tanácsadással és esetenként kommunikációval.  Elnökségi tagként még inkább segíteni fogja azt a kommunikációt, ami ma már egyre inkább létkérdés valamennyiünk számára: tudatosítani mindenkiben, hogy gyökeresen meg kell változtatnunk termelési és fogyasztási szokásainkat.” – tette hozzá Lukács András, a civil szervezet elnöke.

A Levegő Munkacsoport 1988 óta azért dolgozik, hogy minden ember egészséges környezetben, emberhez méltó módon éljen. Mindezt szakmai alapokon, az érintettek bevonásával, politikai és gazdasági részérdekektől függetlenül, következetesen és átláthatóan teszi. A szervezet vallja, hogy minden élőlénynek joga van a tiszta, életet adó levegőhöz.

SOCIAL MEDIA