Tényleg végigfutott az agyamon, vajon teljesen megőrültem-e, hogy 50 évesen új karrierbe kezdek. Nincs életközepi válságom, nem mentem csődbe, a házasságom is rendben van, és nem is unatkozom. Ez utóbbi, mondjuk, hiányzik néha, de négy gyerek mellett – a legkisebb még bölcsődés – a szabadidő valami olyan vágyálommá magasztosul, amiről a női magazinok szoktak írni.
Szerző: Lakatos Zsófia | motivációs előadó, ügyvezető | Emerald PR
E-mail: zsofia.lakatos@emeraldpr.hu
Motivációs előadó. Elég fellengzősen hangzik, nem? Úgyhogy a vajon megőrültem-e kérdés után rögtön az következett a fejemben, honnan veszem a bátorságot, hogy osszam az észt másoknak. De hát végül is ezt csinálom 25 éve, így ezt gyorsan lerendeztem magamban.
Az egész úgy kezdődött, hogy véletlenül írtam egy könyvet. Az Éld az álmod! a tudatos teremtésről szól. Arról, hogyan befolyásolhatjuk a gondolataink segítségével az életünket, hogyan tudjuk bevonzani a boldogságot, és miképp szoktuk elszúrni az egészet. Mert az az igazság, hogy a jövő nincsen kőbe vésve, tényleg minden a fejünkben dől el, és a gondolataink hatalmas teremtőerővel bírnak. Elég spirituális könyv ez tehát, amiben benne van hét év tanulás és tapasztalás. Tudtam, hogy ki fogja verni a biztosítékot, mert tőlem, aki az üzleti világban mozog, és általában rendkívül határozott és akaratos vagyok, ezt nem várták. De hát azt se várták, hogy fogom magam, és 48 évesen gyermeket hozok a világra.
A könyvem sikeres lett – most készül a második, bővített kiadás –, és sok visszajelzést kaptam, hogy segített az embereknek elindulni az önismeret útján, feloldani régi sérelmeket, átlépni a saját árnyékukon. Mert az Éld az álmod! valójában egy kőkemény önismereti könyv, tele olyan feladatokkal, amelyeket ha megold valaki, komoly lépést tesz annak érdekében, hogy egészségesebb, sikeresebb és boldogabb legyen. A gondolatok általi teremtés csak hab a tortán.
A komfortzónám az üzleti világ, 17 éve vagyok cégvezető, 25 éve PR-szakember. Mélyen hiszek abban, hogy nem lehet szétválasztani a magán- és a szakmai életet, mert nem vagyunk robotok. Ha az ember nincs jól, ha elveszett az életéből az egyensúly, akkor hosszú távon nem fog tudni eredményesen működni. Ideig-óráig képesek vagyunk kihozni magunkból a maximumot, de aztán elkerülhetetlen a kiégés vagy az összeomlás. Ahhoz tehát, hogy sikeresek legyünk, szükséges, hogy mentálisan is jól legyünk, nem elég a napi 12 óra munka. És ez az, amit az X generációnak – akik most a vezetők – senki nem tanított meg.
Mi azt hallottunk gyerekként, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”, „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér”, és „mert a munka nemesít”. Elvárták, hogy tanuljunk és dolgozzunk „csak pontosan, szépen”, és ne panaszkodjunk, ha valami nem tetszik. A 1990-es és 2000-es években a multinacionális cégek hatalmas lehetőségeket adtak ennek a generációnak, de meg is kérték az árát. Sok mindent megtanultunk, de azt nem, hogyan vigyázzunk önmagunkra, hogyan legyünk fontosak magunk számára, hiszen „a lelkem a vállalatot illeti meg”.
Aztán jött a Z generáció – azok, akiket a munkamániás X generáció nevelt fel –, és berúgta az ajtót. Nem akar áldozat lenni a munka oltárán, nem hajlandó belesimulni a rendszerbe, és számára nem munka-magánélet egyensúly van, hanem magánélet-munka egyensúly. A szüleik és a főnökeik pedig zavartan pislognak, és fogalmuk sincs, hogy mihez kezdjenek ezekkel a lázadókkal. A vállalati kultúra pedig lassan megváltozik. A mentális jóllét kérdése már nem ciki, a belső kommunikáció végre értékké válik, az emberek elkezdenek foglalkozni önmagukkal. Elindult egy folyamat, és nem lehet megállítani: az a vállalat, amelyik nem törődik a munkatársai testi-lelki jóllétével, elveszíti a legjobb dolgozóit és ezáltal a versenyelőnyét.
A motivációs előadói karrieremben összeér a negyedszázados tanácsadói múltam és a tudatos teremtésről írt könyvem. Úgy gondolom, az a küldetésem, hogy összekössem az üzleti szférát a tudatos gondolkodás, a harmóniára törekvés eszméjével. Abban hiszek ugyanis, hogy a siker és a sikertelenség mögött pontosan ugyanaz az ember áll, és ami megkülönbözteti őket, az a tudatos gondolkodás. A tudatos gondolkodás, avagy tudatosság pedig azt jelenti, hogy én döntök a saját életemről. Felismerem, hogy milyen mozgatórugók vannak a tetteim mögött, észreveszem, ha manipulálnak, és megszüntetem, felszámolom mindazt, ami a boldogságom útjában áll. Mert végeredményben a sok magamra pakolt pozíció, kapcsolat, tudás és tapasztalat mögött ott van egy ember, aki ha nincs egyensúlyban, akkor az olyan, mint amikor belülről rohad egy gyönyörű gyümölcs.
Az előadásaimon elsősorban arról beszélek, hogy a kívánt egyensúlyt, a magas energiaszintet hogyan lehet elérni. Mik azok a tényezők, amelyek lehúznak, gátolnak minket, hogyan járatjuk csúcsra az önsorsrontást, és válunk önmagunk legnagyobb gátjává, miért fontos az, hogy megszüntessük a fejünkben pörgetett mártírprogramokat, és persze hogyan lehet ezeket a gátakat feloldani. Ahogy én mondom: hogyan lehet egymásra pakolni a köveket, hogy rájuk állva végül fel tudjunk mászni a kőfalra, azaz elérjünk és fenntartsunk egy olyan energiaszintet, amelyről – Esterházy után szabadon – már nem süllyedünk bizonyos szint alá. Mindezt humorosan, a saját unortodox előadásmódomban, sok érdekes történettel és személyes példával kiegészítve.
Bízom abban, hogy hiánypótló inspirációt nyújthatok majd nagyon sok embernek. Ha egy-egy előadás vagy a könyvem elég motivációt ad valakinek, hogy felemelje a fejét a homokból, szembenézzen önmagával, újra megismerje és megszeresse azt az embert, akit ebben a nagy munkaversenyben elveszített, és esetleg segítséget kérjen a problémái kezeléséhez, akkor boldog leszek. Ha egyre több vállalat veszi a fáradtságot, hogy a munkatársak mentális egészségével is foglalkozzon, és a csapatépítőkön, belső képzéseken vagy konferenciákon divat lesz minderről beszélni, akkor idővel növekedni fog az eredményességük. És ha a vezetők felismerik, felelősek azért, hogy önmagukat és munkatársaikat is hozzásegítsék a boldogabb és eredményesebb élethez, akkor elértem a célom. A kommunikációs munkám mellett erről fog szólni a következő 50 évem.
