Kulcsár Edina vallomást tett, elmondása szerint szexuális szolgáltatást nem nyújtott

Tejszínhub

Hétfőn reggel videóhívás segítségével hallgatta meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája Kulcsár Edinát. Az egykori szépségkirálynőt korábban több alkalommal is hiába várták a Markó utcai épületbe, nem jelent meg. Mostanra sikerült elintézni, hogy a médiaérdeklődés és a terhessége miatt  ne kelljen személyesen részt vennie a tárgyaláson – írja az Index.

Kulcsár Edina mosolygósan, ügyvédjével jelentkezett be a hívásba, ahol szinte rögtön rávágta, hogy ismeri az ügy elsőrendű vádlottját, K. Zoltánt. Elmondása szerint a családján keresztül ismerte meg a férfit, amikor ő még egy kocsmát vezetett. Szegény családból származik, így amikor K. egy emirátusi munkát ajánlott neki, azt először megvitatta a családtagjaival.

„Először a nagynénémmel mentem, de ő visszamondta. Nagyjából egy hétig voltam kint, buliztunk végig. Napközben a mamámmal beszéltem Skype-on, utána kora este kezdődött a buli” – emlékezett vissza a tizenöt évvel ezelőtti alkalomra.

Játékgépek, partik voltak, de elmondása szerint  szexuális szolgáltatást nem nyújtott , bár hallotta a lányoktól, hogy erre esetleg van lehetőségük, ha a házigazdáknak megtetszene valaki. Hogy mennyit kapott az egy hét partizásért, arra már nem emlékszik, de állította, hogy nem kellett leadnia abból K. Zoltánnak, aki őt keresztlányának nevezte.

Jelezte, hogy ennél több alkalomra nem emlékszik, de mivel utána próbálta beindítani a modellkarrierjét, ezért könnyen lehet, hogy amiatt járt külföldön. Dr. Krénusz Éva bírónő ismertette a korábbi vallomását Kulcsárnak, amelyben azt állította, hogy Marokkóban és Bejrútban is megfordult a K. Zoltán és társai által felajánlott munkákon. Mindegyik alkalommal csak partikon vett részt, ennél több nem történt a rendezvényeken, továbbá nagyjából 7-800 ezer forintot keresett, miután leadott belőle a közvetítőinek. Kulcsár végül fenntartotta az utóbbi vallomását, azzal a hivatkozással, hogy akkor vélhetően jobban emlékezett ezekre a munkákra.

Az ügyészség képviselője szerint a lehallgatási anyagok alapján viszont vállalt egyéb munkákat is, köztük szexuális szolgáltatást. Kulcsár Edina tagadta, hogy így lenne, mire a vádhatóság példaként hozta fel a korábbi tanúkat, akik elismerték, hogy a „fotózás” kód nem csak a szó szerinti értelmét jelenti – írják.

A botrány még 2011 tavaszán pattant ki. A vádirat szerint a kerítők fiatal magyar hölgyeket küldtek ki 2009-től hoszteszmunka helyett szexuális szolgáltatásokra több külföldi országba. K. Zoltán és társai a magyar luxushoszteszeket Dubajba, gazdag hercegekhez vagy más egzotikus országokba, fontos üzletembereknek közvetítették ki.

vádiratban ismertették, hogy pontosan mikor, kit és hova utaztattak ki „hoszteszmunkára”. A felsorolt lányok közül többen nem vállalták a nevüket, csak számmal szerepeltek, ám a vádlottak vallomásában több hazai ismert név is elhangzott. A vádirattal ellentétben mindhárom vádlott tagadta, hogy bármilyen szexuális szolgáltatásra közvetítettek volna lányokat. Az elsőrendű vádlott, K. Zoltán szerint tőle a harmadrendű vádlott, Sz. Vivien kért hoszteszeket, és semmilyen szexuális munkáról nem tudott. Ő csak küldte a lányokat egy modellügynökségen keresztül – teszik hozzá.

 

Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu

 

SOCIAL MEDIA