Közel kétszázezer résztvevő a Richter Egészségváros programjain

Hírek Kiemelt

Tizenkét éve indult útjára a Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró programsorozata, hogy segítse a lakosok egészségének megőrzését, támogassa az egészségügyi intézményeket. Minden helyszínen számos fontos szűrésen és tanácsadáson, valamint egészséges életmódhoz kapcsolódó előadáson vehettek részt az eseményre látogatók. A járványhelyzetre való tekintettel a Richter Gedeon Nyrt. alapadománya idén is megemelt összegről, 3 500 000 forintról indult minden állomáson, amelyet a résztvevők tovább gyarapíthattak. A lakosok ugyanis nemcsak saját magukért, de a helyi egészségügyi intézményekért is tehettek: hiszen minden aktivitásukért 300 forintot érő adománypont járt. Összefogásuknak köszönhetően az idei hét Richter Egészségváros alkalmával több mint 43 millió forint adományt adott át a hazai gyógyszergyártó társaság a támogatott intézmények számára. 

 

A Richter Gedeon Nyrt. programsorozatának 86 állomásán eddig több mint 195 ezren vettek részt, és több mint 215 ezer szűrést végeztek el az eseményeken résztvevő szakemberek. A lakosok aktivitásának köszönhetően összesen több mint 446 millió forint adomány gyűlt össze a támogatott egészségügyi intézmények javára.

A Richter Egészségváros program egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen és időben számos fontos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul nemcsak lakhelyükhöz közel, de ingyenesen is. Az egész napos rendezvényre kilátogatók minden egyes aktivitásukért – szűrésen, tanácsadáson, előadáson való részvételért – 300 forintot érő adománypontot kaptak. Az így összegyűlt összeg pedig hozzáadódott a Richter által minden alkalommal felajánlott, a járványhelyzetre való tekintettel jelentősen megemelt, 3,5 milliós alapadományhoz.

A 2021-es évadban a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház számára 5 343 800 forint, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház számára 5 353 100 forint, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak 8 706 800 forint, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikának 5 793 500 forint, a Szent Borbála Szakkórház és Rendelőintézet, Vaszary Kolos Kórház Esztergom, Dorogi Telephelynek 6 981 800 forint, a Dél-pesti Centrumkórháznak 4 982 900 forint, míg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetnek 6 023 900 forint adomány gyűlt össze.

A saját egészségügyi eredményeik megismerésén túl a lakosok részvételükkel idén olyan adománycélok megvalósításához járulhattak hozzá, mint a mobil szűrővizsgálatokhoz szükséges mini labor, C-íves sebészeti képerősítő, szívultrahang vizsgálófej beszerzése, fekvőbeteg intézmény felújítása, a kórházi infrastruktúra szintjének az emelése és a szülészet-nőgyógyászati eszközpark fejlesztése, légkondicionáló rendszer kiépítése, illetve az élelmezési osztály fejlesztése.

A szűrések és tanácsadások mellett a résztvevő egészségügyi intézmények szakemberei sokszínű előadásokkal is várták a helyszínre látogatókat. Olyan témákat boncolgattak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó volt többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről, a lelki egészség fontosságáról, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, kezelésérről is.

 

Online részvételi rekord a virtuális adománypont-gyűjtésben

A Richter Egészségváros hivatalos Facebook-eseményeiben is számos előadást követhettek élőben az érdeklődők. Az online aktivitás ugyanúgy értékes forintokat ért, mint a személyes részvétel. Az élő, online közvetítésekhez fűzött hozzászólásokkal, megosztásokkal és kedvelésekkel az érdeklődők összesen 2 396 100 millió forintot gyűjtöttek az egészségügyi intézményeknek.

Mi sem igazolja jobban, hogy az élő közvetítésre egyre nagyobb az érdeklődés, mint az, hogy az idei évben megdőlt a virtuális pontgyűjtés rekordja: a lakosok online aktivitása 1 357 200 forinttal növelte az adományösszeget a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház számára.

Az élő közvetítéssel sugárzott előadások a Richter Egészségváros hivatalos Facebook oldalán továbbra is elérhetőek, így a hasznos és hiteles információk hosszú távon is segítséget nyújthatnak a lakosok számára egészségük megőrzésében.

Bár egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról, a szűréseken való részvétel még mindig messze elmarad az elvárttól. Az egészség, mint érték általában csak betegség esetén kerül előtérbe, illetve a szűrésekre, állapotfelmérésre is legtöbbször már csak akkor kerül sor, ha valamilyen egészségügyi probléma merült fel. Pedig az egészségtudatosság és a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel hozzájárul az egészségben eltöltött évek számának növekedéséhez. A betegségek időben történő diagnosztizálása életeket menthet.

A prevenciós szemlélet kialakítása azonban egy hosszú távú edukációs folyamat, amely a Richter Egészségváros célkitűzése között szerepel a kezdetek óta. A rendezvénysorozat tizenegy év alatt az ország minden régiójába eljutott, de ismertségének és hiánypótló szerepvállalásának köszönhetően még mindig nagyon sok megkeresést, felkérést kap városoktól, egészségügyi intézményektől. Ezért a rendezvénysorozat 2022-ben is folytatódik.

 

Fotó: Sammy Williams, Unsplash

 

 

SOCIAL MEDIA