Közel húsz év után búcsúzik Krisztinavárostól a Magyar Telekom

Hírek

Tizenkilenc évet töltött a Krisztina körúton, most a székházzal szembeni plakáton mond búcsút korábbi főhadiszállásának a cég.

A Telekom dolgozói szinte második otthonukként tekintettek Krisztinavárosra: az ott eltöltött éveknek most a székházzal szembeni citylighton intenek búcsút, amelyről sokszor köszönt vissza a cég kreatívja a városra. A Telekom nem csupán így hagyta rajta a keze nyomát a kerületen: megszépítették a Vérmezőt, tűzfalat dekoráltak, a székház aulájában több alkalommal rendeztek kiállítást, jótékonysági akciókat, a konferenciaterem pedig karácsonyi kerületi rendezvényeknek adott otthont.

A vállalat 1999-ben költözött be az épületbe, amelynek múltja 1853-ig nyúlik vissza: ekkor épült meg Pán József tervei alapján a Karátsonyi-palota. Ezt 1938-ban bontották le, hogy a helyén német birodalmi iskola építésébe kezdjenek. A folyamat egészen az ötvenes évekig tartott, a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat 1954-ben kapta meg a végül elkészült, szocialista realista stílusú épületet, amit 1990-ben vásárolt meg a Matáv. Az irodaház Balázs Mihály Ybl-díjas építész tervei alapján nyerte el jelenlegi formáját 1999-ben.

A Krisztina körút mellett a cég a Kaposvár utcai telephelyétől is hasonlóan búcsúzik, hiszen húsz év után új korszak kezdődik a Telekom és a T-Systems közös székházában: most 4500 dolgozó veszi birtokába munkahelyét a Könyves Kálmán körúton.

Érdekességek az épületről

Az építész meghagyta a „szocialista realizmus műemlékének” nyilvántartott homlokzatot, épületkülsőt.

Az üvegkupolát a 6. emeletre tervezték eredetileg, ám úgy esett volna róla a napfény, hogy a Várból nézelődőket vakította volna, ezért az egész szerkezetet egy szinttel lejjebb építették fel.

Az objektum „intelligens épület” – több tucat automatizmussal működteti saját magát, például saját erőműve van, mely hőfigyeléssel hűt és fűt.

A tetőn lévő 96 nyitható ablak fele füstelvezető, tűz esetén automatikusan nyit és a szellőztetést is végzi hajnali 2 és 4 óra között, amikor a legfrissebb a levegő.

Eredetileg medencét is terveztek az épületbe, de az akkori tulajdonos azt nem engedte megépíteni.

SOCIAL MEDIA