Közel 3,5 millióan vásárolnak online

Hírek

2014-ben az online vásárlók száma elérte a rendszeresen internetezők 72%-át. A fő döntési tényezők a szállítási díj, az ár és a fénykép, míg a márkanév vagy a design kevésbé számít.

Várakozásokon felül teljesített a hazai internetes kiskereskedelem, miután 2013-ban 217 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le az online áruházak idehaza, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 3,1%-a – derült ki az eNET éves kínálati oldali (webáruházak részvételével zajló) e-kereskedelmi kutatásából. Ez a volumen a 2012-es év teljesítményéhez képest 23%-os javulást jelent.
Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” kutatása 2014 májusában a rendszeresen internetező 18 év feletti lakosság körében végzett kutatást, hogy megismerje a hazai online vásárlási szokásokat. Az e-vásárlók, vagyis akik az elmúlt egy év során legalább egyszer vásároltak a weben, a felmérés alapján 3,4 milliós tábort képviselnek, ami az internetező felnőttek 72%-a. A fennmaradók közül 12% ugyan vásárolt már online, de több mint egy évvel ezelőtt, 16% pedig még soha nem élt ezzel a lehetőséggel.
A lényeg a kényelem
Az e-vásárlók leginkább a kényelem (69%), valamint a kedvező árak (54%) miatt választják a vásárlásnak ezt a formáját, de szintén sokan említették szempontként a házhoz szállítási, valamint ár-összehasonlítási lehetőséget.
Azok, akik egyáltalán nem vásároltak még online (rendszeresen internetező felnőttek 16%-a) legtöbbször azt kifogásolták, hogy egyrészt nem tudják megfogni, megvizsgálni a terméket, másrészt pedig nem bíznak magában az internetes vásárlásban.
A rendszeresen internetezők fele legalább negyedévente vásárol valamit az interneten, legtöbben számítástechnikai eszközöket, könyveket, játékokat/ajándékokat, valamint ruházati termékeket vesznek.

Webáruházak a mérlegen
A hazai e-kereskedelmi piacon több mint 5400 magyar nyelvű webáruház működik, és mivel ezek egymástól csupán néhány kattintásnyi távolságra vannak, így különösen fontos, hogy az e-vásárlók milyen szempontok alapján választják ki a számukra szimpatikus webshopokat. A rendszeresen internetező, felnőtt online vásárlók a vásárlás során a legnagyobb arányban a szállítási díj mértékét (93%), a termék árát (93%) és a termékről elérhető képeket (92%) tartották inkább fontosnak. Ezekkel közel azonos fontosságúnak bizonyult a részletes termékleírás, a vásárlási garancia, valamint a gyors megrendelési folyamat. Az olyan tulajdonságok, mint a webáruház kinézete, az ismert márkanév és a termékről elérhető videó a fontossági sorrend végére kerültek.
Online vásárlás több eszközön
Online vásárlásra használt eszközként az asztali számítógépet említették a legtöbben (63%), majd pedig a laptopot/netbookot (50%). Ezen túlmenően minden tízedik e-vásárló jelezte, hogy a mobiltelefonján is szokott vásárolni, ehhez képest valamivel kevesebben teszik ezt táblagépen (4%). Az internetes vásárláshoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó tevékenységeket – mint például az információszerzés, termékteszt olvasása vagy éppen webshopban való regisztráció – az online vásárláshoz hasonlóan többségében az asztali számítógépeken végzik és mögöttük sorakoznak fel a további eszközök. A mobiltelefon és a táblagép használata főként olyan folyamatoknál gyakoribb, amelyek elsősorban ismeretbővítésre irányulnak, ilyen az információszerzés és a termékteszt olvasása.
Vásárlás külföldről
Ugyan a hazai forgalmi adatokban nem jelenik meg, de e-kereskedelmi szempontból fontos a külföldről való vásárlási szokások feltérképezése, ezért az eNET a 2014. májusi kutatásában erre is kitért. A hazai e-vásárlók 37%-a saját bevallása szerint szokott vásárolni külföldi webáruházakból, közülük pedig minden második ember legalább félévente teszi ezt. Vásárlás szempontjából a legnépszerűbbeknek a számítástechnikai eszközök és a ruházati termékek bizonyultak, de az órák/ékszerek, játékok/ajándékok, mobiltelefonok és szórakoztató elektronikai termékek kategóriája is előkelő helyen végzett. A hazai webáruházakkal szemben a külföldiek előnyeként elsősorban a kedvezőbb árakat (71%) említették azok az e-vásárlók, akik nemzetközi webshopokból is rendelnek. A nagyobb választékot (54%) és az itthon nem elérhető termékek beszerezhetőségét (66%) is a külföldi online boltok javára nevezték meg.

SOCIAL MEDIA