Konferencia a társadalmi befektetésekről

Hírek

A Magyar Adományozói Fórum „Társadalmi profit = Üzleti profit?” című rendezvényén a fiatalok foglalkoztatását segítő vállalati támogatási programok állnak a középpontban.

Magyar Adományozói Fórum 2015. október 1-jén a Samsung Electronics Magyar Zrt.székházában várja a hazai szakembereket „Társadalmi profit = Üzleti profit?” elnevezésű éves konferenciáján, ahol a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának eredményhirdetésére, valamint a MAF Felelős Támogató Védjegyet idén elnyert vállalatok bemutatására is sor kerül.

A rendezvényre a korábbi évekhez hasonlóan jelentős számú, közel 150 résztvevőt vár a MAF. A szakmai konferencián idén a fiatalok foglalkoztatását segítő vállalati támogatási programok megoldásaival, illetve a vállalati támogatások nem pénzbeli erőforrásainak felhasználási lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az üzleti, a nonprofit és az állami szektor képviselői. A rendezvény látogatói a számos elismert hazai vállalati előadó mellett találkozhatnak Mike Tuffrey-val, a vállalati támogatások hatásmérésének legfejlettebb módszertanát kidolgozó London Benchmarking Group network képviselőjével is. Szintén a konferencia díszvendége lesz Dr. R.L. Bathia, a World CSR Day alapítója.

Az egész napos programot a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának díjkiosztója zárja, amelyen a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriákban legjobb eredményt elért cégek vehetik át a díjakat.

A részletes program a konferencia weboldalán található.

A konferencia támogatói: Provident Pénzügyi Zrt. (arany fokozatú támogató), British American Tobacco Hungary, dm Kft, Generali Biztosító Zrt., (ezüst fokozatú támogatók), E.ON Hungária Zrt., KPMG Magyarország, Tesco-Global Áruházak Zrt. (bronz fokozatú támogatók), Fruit of Care Non-profit Kft., Heineken Hungária Zrt, Kockacsoki Nonprofit Kft., Remarker Kft. Samsung Electronics Magyar Zrt., Wieland és Wieland Kft.

(A képen Palotai Borbála (PwC) előadása a tavalyi konferencián.)

SOCIAL MEDIA