Kis odafigyeléssel mind hozzájárulhatunk egy élhetőbb jövő megteremtéséhez

Hírek

1979-ben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), Romány Pál magyar mezőgazdasági miniszter javaslata alapján nyilvánította október 16-át élelmezési világnapnak. Célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára és tudatosítsa az emberekben, hogy az otthoni felelős élelmiszer-gazdálkodás megteremtése könnyebb, mint hinnénk.

 

Számos Gorenje modell rendelkezik AdaptTech rendszerrel, amelynek fő feladata, hogy állandó hőmérsékletet tartson fenn a hűtőszekrényben, attól függetlenül, hogy mikor és milyen gyakran nyitják ki az ajtaját. A készülék lényegében figyeli a használati szokásokat és annak megfelelően állítja be működését, így megakadályozva a hőmérséklet emelkedését. Ennek köszönhetően az élelmiszerek tovább maradnak frissek, így csökkentve az élelmiszer-pazarlást.

Az egyik legbosszantóbb dolog, amikor a jég felhalmozódása miatt nem fér több dolog a fagyasztónkba, miközben alig található benne néhány étel. Ennek a problémának a kiküszöbölésére fejlesztették ki a NoFrost Plus rendszert. A fagyasztórekeszbe épített funkció megakadályozza a jégképződést, ami egyrészt alacsonyan tartja a készülék energiafogyasztását, emellett szükségtelenné teszi a leolvasztást és a belső tér állandó tisztítását is elfelejthetjük.

Te is megfigyelted már, hogy a hűtő egyes polcain más-más hőmérsékletűek az ételek? Igen, ez valóban így van, kivéve, ha MultiFlow 360° vagy IonAir funkcióval felszerelt hűtőt választasz otthonra. Ezek a rendszerek ugyanis biztosítják, hogy egészen pontosan ugyanolyan hideg legyen az alsó fiókokban, mint az ajtó rekeszeiben, vagy akár a legfelső polcon.

A fejlett ventilátorrendszer a dinamikus hűtési technológia révén egyenletesen oszlatja el a levegőt és egyenlíti ki a hőmérsékletet az egész hűtőszekrényben. A negatív ionokkal dúsított levegő a természetes mikroklímát imitálja, amely révén az élelmiszerek hosszabb ideig őrzik meg frissességüket. Mi több, bármilyen típusú élelmiszert elhelyezhetünk bármelyik hűtőpolcon, hiszen megszűnnek a hőmérséklet-különbségek – írják.

 

Fotó: Gorenje

 

SOCIAL MEDIA