Főoldal/Ki kicsoda/Szántó András

Szántó András

lakossági üzletágigazgató

Equilor Befektetési Zrt.

Állások:

21 évesen a Corvinus (akkor BKE) egyetem mellett jelentkezett egy kereskedelmi bankba (a ma már nem létező Európai Kereskedelmi Bankba), ahol a tanulás mellett félállásban, nyaranta teljes munkaidős állásba került, majd másfél év után teljes jogú alkalmazott lett. (Bankos évei alatt befejezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügy szakirányát) Három év után a munkahelye beolvadt a Citibankba, majd 6 év banki treasury munka után váltott és egy brókercégnél helyezkedett el, elsősorban deviza ügyletekre specializálódva. 2005 óta különböző pozíciókban dolgozik az Equilor Befektetési Zrt-nél, mely számos rangos szakmai díj birtokosaként (például Év befektetési szolgáltatója) 1990 óta áll az ügyfelek rendelkezésére. Szántó Andrásnak jelenleg igen széles körben kell figyelnie a piaci folyamatokat, híreket, eseményeket a befektetési eszközök terén és földrajzilag is. Követi az eseményeket a deviza-, részvény-, kötvény- és árupiacokon Japántól Nagy-Britanniáig, Ausztráliától Magyarországig minden országot, gazdasági, politikai, társadalmi szempontból is. Lakossági üzletág igazgatói pozíciójából fakadóan lehetősége van stratégiai elképzeléseit is megvalósítani a termék- és szolgáltatásfejlesztés terén is. Ma már nagyobb felelősségvállalás is jár a munkával, hiszen 30 kolléga tevékenységéért felel.